Füstjelzés miatt Budapesten szakította meg útját a szerb légitársaság járata

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 23. 15:12

Pénteken délelőtt fél 11 után Budapesten szakította meg útját az Air Serbia Bécs és Belgrád között közlekedő JU 601-es számú járata – olvasható az Airportal oldalán.

A YU-ALY lajstromjelű ATR 72-600-as légcsavaros regionális repülőgép személyzete vészhelyzetet jelentett, majd Sárvár térségében fordult Budapest irányába és kezdte meg a süllyedést, miután információink szerint füstöt jeleztek a rendszerek.

A járat füstjelzés miatt Budapesten szállt le Forrás: Shutterstock/Mike Fuchslocher

A pilóták háromnegyed 11 előtt néhány perccel biztonságosan leszálltak a budapesti repülőtér 1-es futópályáján, ahol a Repülőtéri Hivatásos Tűzoltóparancsnokság egységei várták a gépet, majd átvizsgálták, mielőtt a számára kijelölt állóhelyre kísérték. A leszállást követően, a gép és a futópálya átvizsgálásáig a repülőtér rövid ideig nem indított és fogadott repülőgépeket, mert a 2-es futópályát a mintegy 2 hónapig tartó karbantartása miatt szeptember közepe és november közepe között zárva tartják. "Minden utast épségben a 2B Terminálra szállítottak, a tűzoltók azonnal megkezdték a jármű átvizsgálását, az utasokért a légitársaság mentesítő járatot küld" – tette hozzá a repülőtér üzemeltetője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.