120 éves a halasi csipke: Mutatjuk milyen programok várnak

Kiskunhalas
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 07. 14:02

Nemzetközi kiállítással, emlékéremmel, csipkealbummal és az Öltözetünk dísze a csipke című pályázattal is tisztelegnek Kiskunhalason az idén 120 éves halasi csipke előtt, írja az MTI.

Május 6-án nyílik meg a városban már hagyományos nemzetközi csipkekiállítás, amelynek díszvendége Horvátország lesz, mondta Szécsiné Rédei Éva, a kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum igazgatója. Az itt készült kézimunkák között kiemelt helyen mutatják majd be a Kiskunhalas testvértelepülésén, a csipke városának is nevezett horvátországi Lepoglavában készült munkákat.

Halasi csipke, Kiskunhalas Forrás: own work/Public domain/Wikimedia Commons

A három héten át látogatható tárlathoz kapcsolódóan pályázatot is hirdetnek a magyarországi csipkekészítők körében. A felhívásra olyan csipkéket várnak, amelyek a hagyományos és a modern öltözetet egyedivé, különlegessé teszik, mint például gallért, zsabót vagy mandzsettát, de bármilyen csipkével díszített ruhát is elfogadnak a pályázat kiírói. Ezeket a pályamunkátat is láthatjuk majd a kiállítás ideje alatt.

A Csipkeház tervbe vette egy "120 éves a halasi csipke" felirattal ellátott emlékérem kibocsátását, amelyiknek egyik oldalán Pajorné Berta Györgyi köralakú csipketerve lesz látható, a Fantáziavirágos elnevezésű. Az érem másik oldala pedig Dékáni Árpád és Markovits Mária szobrát jeleníti majd meg. Az intézmény tervei között szerepel egy színes, képekkel gazdagon illusztrált, új, a halasi csipke történetét bemutató album kiadása is.

Halasi csipke Forrás: own work, Public domain, Wikimedia Commons

A halasi csipke a közelmúltban állandó tárlatot kapott Lakiteleken, az új Hungarikum kiállítóházban. Ezen kívül a Csipkeház és a Halasi Csipke Közalapítvány felkérést kapott egy időszaki kiállítás megrendezésére Székesfehérváron, az Aranybulla 600. évfordulójára szervezett programsorozat keretében. Ősszel Belgiumban, az év végén pedig Budapesten mutatják majd be a halasi csipkét.

Tudtad?

A kiskunhalasi Csipkeház és Csipkemúzeum műhelyében jelenleg 11 csipkevarró dolgozik. Amellett, hogy emléket állítanak és bemutatják a csipkevarrás folyamatát értékesítésre is készítik a csipkét. Maga a kész csipke és a készítés technikája is védett, amely csak Kiskunhalason tanulható. A hatvan különféle öltéssel varrt halasi csipke alapjainak elsajátításához legalább egy év, a nagyobb munkák készítéséhez azonban három-négy év tanulás és gyakorlás szükséges. A halasi csipke megálmodója Dékáni Árpád, a helyi református gimnázium rajztanára volt, aki 1902-ben készítette el az első mintarajzokat. Ezek alapján a kiskunhalasi származású Markovits Mária varrónő alkotta meg a csipkéket, a hímzésből továbbfejlesztett egyedülálló technika alkalmazásával. Az első halasi csipkéket 1902 decemberében a Magyar Iparművészeti Társulat karácsonyi kiállításán mutatták be. A magyar varrott csipke újszerűen hatott, és külföldön is hamar kedveltté vált, hiszen korábban főként a vert csipkét készítették.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.