A borkedvelők első alkalommal vehetnek részt a március 10. és 17. közötti Egri Csillag Héten, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az Egri borvidék meghatározó fehérborára. Ahogy a sajtóközleményben is jelezték, bonthatunk egy palack egri csillagot otthon, részt vehetünk az országosan szervezett kóstolók valamelyikén, vagy éppen kérhetünk a csatlakozó éttermek egyikében egy csillaghoz párosított fogást.
Az esemény időzítése sem véletlen. Az egri csillagot gyakran nevezik a borvidéken a tavasz borának. Egyrészt mert hagyományosan ebben az időszakban mutatják be belőle az új évjáratot, másrészt a legismertebb egri csillag kategóriának számító classicus borok frissessége, könnyedsége, valamint gyümölcsöket, virágokat idéző aromái igazán jól illenek a tavaszhoz.
Erre a hangulatra épít Eger egyik legismertebb étterme, a Macok Bisztró is. Szternák Péter étteremvezető örömmel csatlakozott az új kezdeményezéshez: „Minden évben az egri csillagokkal állnak elő először a helyi borászok a tavaszi rügyfakadás időszakában.
A friss zöldségekkel, salátákkal, a szezonális spárgával kínált fogások, pl. halak, könnyebb sajtok, csirkehúsok tökéletes összhangban állnak ezzel a bortípussal. Így a Macokban is kiemelt ajánlattal készülünk az Egri Csillag Hétre, több pincészet egri csillag borához illő fogások kerülnek majd az étlapra."
De nem csak a Macok csatlakozott a projekthez, rajta kívül az Egri Csillag Hét meghirdetése sokak fantáziáját megindította, így a városban több helyen lesz premiere az új évjáratoknak, jó néhány étteremben kínálnak pohárral egri csillagot, borkereskedések állítanak össze egri csillag borokból csomagokat, és maguk a pincészetek is számtalan kóstolási, vásárlási lehetőséget vonultatnak fel. A projekthez csatlakozók listáját és programjait mind megtaláljuk az Egriborvidek.hu oldalán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.