Sérült ölyvre számítottak, meglepődtek a madárkórház dolgozói

parlagi sas
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 10. 11:02

A Hortobágyi Madárpark-Madárkórház Alapítvány még február 6-án számolt be Facebook-posztjában arról, hogy Szolnok mellől kaptak értesítést, miszerint egy sérült szárnyú ragadozó madarat, feltehetőleg egy egerészölyvet figyeltek meg a helyiek. A megtalálók készséggel el is hozták a madarat Hortobágyra, de az autóból bizony nem egy ölyv bukkant elő:

A vártakkal szemben egy parlagi sas lett a kórház új páciense Forrás: Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány/Facebook

Kiderült ugyanis, hogy egy ölyvnél jóval nagyobb parlagi sas került bajba. A szárnyán csúnya, réginek tűnő, nyílt törés volt, és a madár eléggé le volt gyengülve - írták a posztban. A vizsgálatok még mindig folynak, majd csak később derül ki, hogy menthető-e a szárnya.

Viszont a szakemberek nem sok esélyt látnak rá, mert a lágyszövetek már roncsolódtak, elhalásnak indultak. A kórházban hamar stabilizálták a sas állapotát, és most arra törekednek, hogy felerősítsék őt a műtétig.

Mindent megtesznek, hogy megmentsék a szárnyát Forrás: Hortobágyi Madárpark -Madárkórház Alapítvány/Facebook

A parlagi sas (Aquila heliaca) egyike kiemelkedő természeti értékeinknek, de mégis a kipusztulás fenyegeti. Európai állományának nagy része itthon és Szlovákiában fészkel. A parlagi sasok testhossza 72-83 centiméter, szárnyfesztávolsága pedig 190-210 centiméteres is lehet. A hímek kb. 2,5-4 kilogrammot, a tojók 2,8-4,5 kilogrammot nyomnak - olvasható a Parlagisas.hu oldalán. Szintén itt írják, hogy az enyhe teleken az öreg madarak kitartanak fészkelőterületükön, a fiatal, ivaréretlen példányok viszont kóborolnak, vonulnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.