A daruvonulás után máris egy újabb természeti csoda tanúi lehetünk Hortobágyon - VIDEÓ!

tél
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 07. 06:30

Egyik szeptemberi cikkünkben írtunk arról, hogy egyszerre 14 ezer daru éjszakázott a Hortobágyon, és kisfilmet is láthattak benne, ahogy fél Európa daruállománya az Alföldön gyülekezett. Jelenleg is nem mindennapi természeti csoda zajlik a Hortobágyi Nemzeti Park területén.

Így festenek közelről a vörösnyakú ludak Forrás: Lilly M/Wikipedia

Nyugat-Szibériából vadludak százezrei érkeznek Európába. A tömeget elsősorban nagy lilikek adják, de a csapatokba rendszeresen vegyülnek a vörösnyakú ludak egyedei is – olvasható Szilágyi Attila beszámolója a Természetvédelmi Őrszolgálattól, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának Facebook-oldalán. Mivel a park a téli hónapokban december és február között zárva tart, így a látogatók nem gyönyörködhetnek a jelenségben, azonban az ott dolgozóknak köszönhetően láthatjuk, miként mosakodnak a vörösnyakú vadludak. Nézzék csak!

A faj alapvetően Ázsia távoli, északi tundráinak lakója, Európában nem fészkel. A videón szemtanúi lehetünk, mennyire fontos a ludak számára tollazatuk ápolása, még több ezer kilométeres repülés után is. Ezen madarak mindig rajokban repülnek, természetük erősen társas. Veszélyeztetett fajnak számítanak világszerte, Magyarországon is a fokozottan védett kategóriába vannak sorolva, egy példány természetvédelmi értéke egy millió forint.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.