Órákra le kellett zárni a mallorcai repteret

repülőtér
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 07. 10:30

Négy órára le kellett zárni péntek este Spanyolország egyik legforgalmasabb repterét, mert több utas is futva próbált menekülni a kifutópályán, miután egy repülőgép kényszerleszállást hajtott végre Palma de Mallorca repülőterén pénteken - írja az MTI.

A mallorcai reptér - illusztráció Forrás: Fedor Selivanov/shutterstock.com

A Marokkóból Törökországba tartó gép egy utas rosszulléte miatt szállt le Mallorca szigetén, és amíg a mentők lehozták a gépről az utast, addig mintegy húsz másik ember kiszökött, és a kifutópályán elmenekült. A hatóságok a gép 24 utasából tizenkettőt őrizetbe vettek.

A Mallorca Zeitung című német nyelvű lap úgy tudja, az egyik utas megütött egy spanyol rendőrt, a hatósági személyre támadó férfi is az őrizetbe vett személyek között van. A rosszullétre panaszkodó utast is őrizetbe vették, miután a kórházban megállapították róla, hogy makkegészséges. Az El Pais című spanyol napilap szerint illegális bevándorlás támogatásával gyanúsítják. Az egyik utas, aki elkísérte a kórházba, szintén eltűnt.

A hatóságok nem zárják ki, hogy megszervezett akcióról volt szó,

melynek során az utasok illegálisan akartak Spanyolország területére jutni. Aina Calvo, a spanyol központi hatóságok helyi képviselője ugyanakkor hozzátette, hogy erre egyelőre nincsenek kézzelfogható bizonyítékaik, és a nyomozás tovább folyik az ügyben.

A helyi rendőrség a dpa német hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy a repülőgépből elmenekült utasokat a spanyol hatóságok bevándorlókként kezelik: regisztrálják őket és egy befogadóközpontba kerülnek átmenetileg, majd a spanyol szárazföldre szállítják őket, ahol megindul a kitoloncolási eljárás, hacsak nem kapnak menekültstátuszt. Ugyanakkor eljárást indítanak ellenük a légiforgalom veszélyeztetése miatt.

A repülőtér lezárása miatt 13 járatnak máshol kellett landolnia, 16 repülő pedig csak többórás késéssel tudott elindulni Palma de Mallorcából. A repülőteret péntek éjfél körül nyitották meg újra, a marokkói gép pedig szintén folytathatta útját Törökországba.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.