"Sokszínű és csúcs minőségű a magyar borpaletta" – A Vince Gála margójára

eredmények
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 09. 13:30
Gerencsér Dóra

A hétvégi, hagyományteremtő szándékkal megszervezett Vince Gáláról és Borfesztiválról, valamint a rendezvény céljairól Vancsik Ivettel, a Vince Magazin főszerkesztőjével beszélgettünk.

Hogyan, milyen eredménnyel zárult a fesztivál?

Az elképzeléseink és a megvalósulás között volt egy kis eltérés, hiszen amikor elkezdtük megszervezni ezt a gálát és fesztivált, akkor még nem volt szó a járvány negyedik hullámáról. Ennek az lett a végeredménye, hogy látszatra sokkal több ember is elférhetett volna a helyszínen, de a visszajelzések szerint pont nagyon jól jött ki, hogy ennyire szellősen helyezkedtek el a standok, a látogatóknak volt helyük a távolságtartásra is. A két nap alatt, pénteken és szombaton így is több százan látogatták meg a Vince Gálát. Ami tehát hátránynak is számíthatott volna, az végül előnyt jelentett.

Forrás: Csudai Sándor / Travelo

A szakmai vendégek, a borászok és a látogatók is jól reagáltak a szellősebb, tömeg és hosszú sorban állások nélküli fesztiválra, és arra, hogy ötcsillagos környezetben, a saját tempójukban kóstolhatták meg a legkülönlegesebb borokat, köztük olyan tételeket is, amelyeket jellemzően nem is lehet poharazva megkóstolni. A Vince Gálán ezeket most pinceáron tudtuk kínálni, ami lényegesen kedvezőbb a borbárok és fesztiválok árlistájához képest.

A Vince Budapest rendezvény már 10 éves múltra tekint vissza. Ezt a gálát miért indítottátok útjára, és miért fontos ez a boros társadalomnak?

A Vince Gálát és Borfesztivált hagyományteremtő céllal indítottuk el, amit megelőzött a Vince Díj szavazás. A gálán és a fesztiválon pedig azokat a borokat lehetett kóstolni és megismerni, amelyeket jelöltek illetve díjaztak a közönség és a Vince Klub tagjai valamint a szakmai zsűri szavazatai. A versenyre közel 7000 közönségszavazat érkezett, ami azt mutatja, hogy a következő években is érdemes lesz megszervezni, mert nagyon sok borbarátot megmozgatott. És persze mondani se kell, hogy a borászok is buzdították a saját ismerőseiket a szavazásra. Így alakult ki végül három díj miden kategórián belül. Volt egy 8 fős szakmai zsűri, ami egy-egy szakmai díjat is kiosztott, illetve ott volt még egy 250 főt számláló Vince Klub tagság is, és a közönség díj.

Mi az, ami a magyar átlag borfogyasztó számára kiderülhet a Vince Gálán?

Szerintem az, hogy mennyire sokszínű a magyar borpaletta, a könnyed fehérboroktól a testes és komoly vörösborokon át az aszúkig; a pezsgőkről nem is beszélve. Amit ezen a versenyen megtapasztalhattunk, hogy a magyar borvidékeken sokkal több fajta bort meg lehet termelni, mint azt gondolnánk. És mindezt csúcsminőségben is.

Forrás: vincegala.hu / Press
Forrás: vincegala.hu / Press
Forrás: vincegala.hu / Press
Forrás: vincegala.hu / Press
Forrás: vincegala.hu / Press
Forrás: Balint Csizmadia / Vince Gála
Forrás: Vince Gála
Forrás: vincegala.hu / Press
Forrás: Csudai Sándor / Travelo
Forrás: Csudai Sándor / Travelo
Forrás: Csudai Sándor / Travelo
Forrás: Csudai Sándor / Travelo
Forrás: Csudai Sándor / Travelo
Forrás: Csudai Sándor / Travelo
Forrás: Csudai Sándor / Travelo

Borászaink 150 szőlőfajtával dolgozhatnak, és folyamatosan fejlődnek. És ez a fejlődés nem csak a csúcsboroknál vehető észre, hanem az olyanoknál is, amiket a szupermarketekben veszünk le a polcról. Ha pedig levesszük, biztos, hogy nem fog csalódást okozni.

Lettek abszolút kedvenc tételek? Olyanok esetleg, amire kevésbé számított a szakmai zsűri?

Meglepetések voltak a szavazáson. Olyan borok például, amiknél mindenki egyet értett, és a tétel vitte a közönség, a szakmai zsűri és a Vince Klub szavazatait is. Ilyen volt például a Lajvér rozéja, vagy az Etyeki Kúria savignon blanc-ja. De ami talán még érdekesebb volt, hogy nem csak a nagy, közismert nevek, mint a Gere, vagy a Bock tudtak jól szerepelni, hanem a kisebb pincészetek limitált palackszámmal készülő kis tételei is vitték a prímet.

Idén Bock József kapott életműdíjat. Mi alapján választják ki azt, aki ezt a megtiszteltetést kapja?

Az összes bornál, díjnál és kategóriánál előzsűrizés folyt, szakmai és közéleti ajánlókat kértünk fel, mondják meg, hogy ők mit isznak szívesen, mik a kedvenc tételeik, borászuk és borkereskedésük. Az így beérkezett szavazatok alapján jött létre az úgynevezett short list (szűkített lista), amit aztán megszavaztattunk.

Az idei életműdíjat Bock József kapta Forrás: Balint Csizmadia / Vince Gála

Ezen a listán pedig olyan borászok szerepeltek, mint Jásdi István, Szepsy István és Bock József, akik tényleg olyan életművet tudhatnak maguk mögött, amire laikus borfogyasztóként is fel lehet nézni, és a boraikban sosem csalódunk. Az életműdíj tehát az ő munkásságukat dicséri.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.