Negyed évszázad után először marad el a gasztronómiai fesztivál

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 11. 12:35

Először úgy tűnt, kicsiben, a Partfürdőn, de lesz halfesztivál szeptember első hétvégéjén, de végül a rendezvény főszervezője, Frank Sándor úgy döntött, a még mindig életben lévő korlátozások miatt nem rendezik meg a népszerű halünnepet. Negyed évszázad után először marad el a gasztronómiai fesztivál.

A kép illusztráció Forrás: Slavica Stajic/shutterstock.com

Mint Frank Sándor, a Szegedi Nemzetközi Tiszai Halfesztivál főszervezője a delmagyar.hu-nak elmondta, az ok, hogy nehezen tudnák ellenőrizni a védettségi igazolványokat, melyek szükségesek lennének a belépéshez, de azt sem akarnák, hogy bárkit el kelljen küldeni.

"A biztonsági személyzet és a biztonsági intézkedések ártanának a rendezvény felszabadult hangulatának, továbbá rengeteg előírásnak kell megfelelni, például menekülési útvonalat kell biztosítani. Ez egy felszabadult, vidám, jó hangulatú népünnepély, ahonnan nem akarok elküldeni senkit. Alapelvem, hogy nem szeretem a vendéget regulázni. Ha pedig valakit el kell küldenem, az rossz szájízzel fog távozni, ami egyik félnek sem jó" – mondta Frank Sándor. Mint fogalmazott,

ha olyan fesztivált nem tudnak szervezni, amilyet szeretnének, akkor inkább nem szerveznek semmilyet.

A klasszikus szegedi halünnepet ugyan a járvány miatt tavaly sem tartották meg klasszikus formájában, de egy szolid, több étterem és csárda támogatásával lebonyolított „mini Halfesztivált" tudtak rendezni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.