Cered egy csendes kis palóc falu Nógrád megye északkeleti részén, amely minden évben a kortárs művészet otthona lesz egy kis időre. Különböző Művésztelepek költöznek be a klasszikus parasztházakba, hogy megörökítsék azt, amit a falu adni tud. Az ArtPiknik ennek az alkotási folyamatnak a lezárása, egy minifesztivál, mely során találkozhatunk a művészekkel, szakértőkkel, betekintést nyerhetünk és elvonulhatunk a művészek világába.
Holnap, vagyis augusztus 14-én, délután 2 órától egy különleges atmoszférájú környezetben várják a szervezők a látogatókat. Egy olyan helyen, "ahol a természet legalább annyira fontos, mint az autentikus falusi kocsmában mért sör, a tárlatvezetés és a művészettel való összekapcsolódás" - írják az esemény Facebook-oldalán.
A művésztelep idei témája a hangáradat volt. Tavaly 12 különböző hangot rögzítettek a Nógrád megyei faluban, többek között a harangét, a libákét, kutyaugatást, kocsmazajt, a dinnyeárust, valamint a művészek beszélgetését.
Az ebből összeállított háromperces etűdöt elküldték az alkotóknak, a 12 országból meghívott ötven művész pedig erre reagált - írja az MTI. A témát feldolgozó alkotások között szobrot, festményt, grafikát, filmet és videót is láthat a közönség a hagyományos zárónapon, melynek részletes programról itt tájékozódhat. Jegyek a helyszínen válthatók.
A minifesztiválon fellép majd még a Jazzpresszó Quartet, Szőke Attila akusztikus gitárkoncertet ad, és bemutatkozik a Kiss László+4 elnevezésű formáció is, amelyben Kiss László, az URH és az Európa Kiadó alapító tagja mellett Barabás Béla, Kerek Norbert, Keszei Krisztián és Libertényi Péter zenél.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.