
Áder János köztársasági elnök és felesége Herczegh Anita asszony részvételével, továbbá a hazai művészvilág jeles képviselőinek jelenlétében adták át a fertődi Esterházy-kastély megújult nyugati szárnyát – olvasható a kastély Facebook-oldalának vasárnap esti posztjában.
A kétmilliárd forintból, több mint 1200 négyzetméteren felújított épületrészben három kiállítás: az Arcok és tekintetek – Esterházy-képtár, az Esterházy-porcelánkabinet, valamint az Idővonzatok – Modulated Time, Boldi szobrászművész és Incze Mózes festőművész közös tárlata kapott helyet. A fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának kastélyterei 2021. július 21-étől, szerdától látogathatók.
A kastély weboldala szerint az U vagy inkább patkó alakú főépület emeletes nyugati szárnyában egykor az Esterházyakkal rokon családok (Weissenwolfok, Stahrembergek, Grassalkovichok, stb.) lakosztályai sorakoztak, de a főbejáratig futó földszintes térsorral (nyugati patkó) összekapcsolva itt kaptak helyet a különböző hercegi gyűjtemények (pl. a könyvtár és a porcelángyűjtemény), illetve néhány inasszoba is.
A szárnyból nyugat felé húzódó hosszú, nagy belmagasságú tér volt a képtár, melyben az egykori krónikás szerint közel 350 műalkotást őriztek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.