Az Ingegneria milánói társaság nyerte el a római Colosseum gladiátorarénájának újjáépítésére az olasz kormány által kiírt pályázatot – jelentette be vasárnap Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.
A 18,5 millió euróba (6,7 milliárd forint) kerülő munkáknak 2021 végéig kell elkezdődniük és 2023-ig tartanak majd. A tervek szerint egy csúcstechnológiás, könnyű szerkezetű, összecsukható színpadot húznak fel az arénában, amellyel mintegy helyreállítják az eredeti arénát, azt a színpadot, ahol a gladiátorviadalokat tartották az ókori Rómában.
Ez a színpad egészen a 19. századig létezett, akkor elbontották a régészeti feltárások miatt.
Ily módon az arénát ismét szabadtéri kulturális előadásokra lehet majd használni, és a Colosseum látogatói az aréna közepéről csodálhatják meg az ókori építmény fenségességét – közölte Francheschini. A háromezer négyzetméter alapterületű mobilrendszer lehetővé teszi, hogy gyorsan befedjék vagy kinyissák a föld alatti épületrészeket, egyrészt, hogy megvédjék az esőtől, vagy hogy lehetővé tegyék szellőzésüket.
A nemzetközi hírű milánói cég restaurálta egyebek között a vicenzai székesegyházat, és olyan sztárépítészekkel dolgozott már együtt, mint Renzo Piano, Rem Koolhaas és Iszozaki Arata, írja az MTI.
A Colosseumot Kr. u. 70 és 80 között építették, a nyilvános kivégzések és a gladiátorviadalok véres helyszíne volt. Több mint 450 éven át működött arénaként. A Forum Romanummal együtt Olaszország legnépszerűbb turistalátványosságai közé tartozik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.