Első ajánlott programunk nagyon közeli dátumra esik, így érdemes mihamarabb jelentkezni. A március 7-i, vasárnapi Kezdő kovászos kenyérkészítő kurzust maximum 10 fővel tartják meg, így biztosított a megfelelő távolságtartás is. A 4 órás tanfolyamon a jelentkezők könnyen érthető módon, lépésről lépésre veszik át a kovászolás lényegét elméletben és gyakorlatban.
A Tatán tartott órák alatt a résztvevők négyféle kenyeret készítenek és kóstolnak, de ezen kívül mindenki hazavihet majd magával néhány tésztát otthoni sütésre is (szakajtóban) - olvasható az eseménynél. A kovászolókurzus részvételi díja 19.000 forint egy személyre, ami tartalmazza a felhasznált alapanyagokat, a szakajtókat és az egyéb hozzávalókat. Jelentkezni kizárólag emailben lehet, az esemény oldalán található címen.
A Kikötő- Ifjúsági Közösségi Sziget is beállt a sorba és az online kézműves foglalkozások után főzőműsort indított azoknak, akik szeretnek jókat enni, és érdeklődnek a konyhaművészet iránt. A műsorokat csütörtökönként 16 órától lehet megtekinteni a Kikötő Facebook-oldalán.
A legközlebbi adást, melynek címe Ínyenc kalózok konyhája Gittával, március 11-én nézhetjük meg. Az órát Gitta tartja, aki szakácsnak tanul, imád főzni, és szívesen beavat mindenkit a főzés-sütés tudományába.
A Porcukor Főzőiskola glutén- tej- és cukormentesen finom sütemények elkészítését mutatja be azoknak a jelentkezőknek, akik részt vennének Vajda Ági - Minden, ami mentes kurzusán március 20-án, 12:30-tól 18 óráig.
A kiscsoportos foglalkozásra emailben lehet jelentkezni és olyan apró kis trükköket lehet majd megtanulni a megfelelő alapanyagválasztás titkainak elsajátítása mellett, amivel finom, de mentes Oroszkrémtortát, Rákóczi túrótlant és Kozák sapkát lehet majd készíteni. A finomságokat haza is lehet majd vinni az óra után - olvasható az eseménynél, amit érdemes figyelni, mert az időpont változhat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.