Még lehet nevezni a Magyarország étele 2021 szakácsversenyre

Magyarország Étele
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 26. 16:20

A kétfordulós versenyre március 12-ig lehet nevezni, a szervezők a világ minden tájáról, a történelmi Magyarország területéről és a diaszpórából is várják a versenyezni kívánó csapatok jelentkezését. A Magyarország étele elnevezésű, élőmunkás melegkonyhai szakácsversenyt immár negyedik alkalommal hirdetik meg.

Versenyfogás a 2020-as versenyből Forrás: (c)deryphoto / Magyarország étele / Facebook.com

A versenyeztetett tételeknek idén is meg kell felelnie pár szabálynak. A fogások legfeljebb öt elemből állhatnak és kötelezően tartalmazniuk kell három alapanyagot: vadhúst, Naszálytej-Fittej írót, valamint bármely Hagyományok, Ízek, Régiók (HÍR) védjeggyel ellátott terméket (utóbbi kiváltható bármilyen, eredetmegjelöléssel és földrajzi jelzéssel ellátott, uniós oltalom alatt álló mezőgazdasági termékkel vagy élelmiszerrel) - olvasható az MTI oldalán és a verseny honlapján.

A kétfordulós versenyben az ételeket szakmai zsűri bírálja majd el. Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesületének elnöke szerint, idén is a hagyományt, a modernséget és furfangot ötvöző ételeket keresik majd, de emellett elvárás, hogy a pályamunka egy átlagosan felszerelt konyhán, nagy mennyiségben is elkészíthető legyen. A nettó bekerülési alapanyagköltség pedig adagonként legfeljebb 1500 forint lehet.

"Szeretnénk, ha a versenyétel egyszerűségében lenne nagyszerű, melynek elkészítésére és kitálalására 4 óra áll majd a szakácsok rendelkezésére" - mondta az elnök.

A szakácsversenynek helyet adó Letenyey Lajos Szakközépiskola és Szakiskola egy tanuló versenyt is szervez, ami a döntőt kíséri majd június 5-én.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.