A legkiválóbb németalföldi festők képeit nézhetjük meg Drezdában tavasztól

Vermeer
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 07. 17:26

A drezdai Gemäldegalerie-be tervezett tárlaton Jan Vermeer van Delft és másik négy kiváló németalföldi festő képeit nézhetik majd meg a látogatók március 19-től. Témáját tekintve az év egyik legnagyobb kiállításának nevezett tárlat középpontjában Vermeer egy közelmúltban restaurált festménye áll.

A hollandiai Delft látképe (1659-1660) Forrás: Jan Vermeer van Delft / Wikipedia.org

A Nyitott ablaknál levelet olvasó lány (1657) című festmény 1742 óta szerepel a drezdai városi múzeum gyűjteményében, mégis több mint 200 év kellett ahhoz, hogy 1979-ben felfedezzenek egy rejtőzködő alakot a képen. A festmény a festményben elv alapján a hátterében egy Kupidót ábrázoló kép lóg a falon. Arra pedig, hogy végül látni is lehessen az alakot, 2017-ig kellett várni, ekkor tudták a sötét festékrétegek alól előcsalogatni az arcot – számolt be róla a The Art Newspaper online kiadása.

A drezdai Gemäldegalerie főrestaurátora korábban szakmai pályafutása csúcsaként számolt be arról, hogy restauráláskor sikerült láthatóvá tenni az addig rejtett alakot. Kiderült, hogy a Kupidót jóval a művész halála után lefestették. Vermeer néhány évvel később, az 1670-es években született képén is megjelent ez a Cupido, köztük a londoni National Galleryben őrzött, Virginál mellett álló hölgy című (1673) festményén. A szakértők szerint a cupidós kép valószínűleg Vermeeré lehetett, ezért festette rá több alkotására.

A drezdai Alte Meister elenvezésű kiállítást március 19-től június 27-ig látogathatják majd a művészetrajongók. Közelről láthatják majd Vermeer Levelet olvasó nő kékben (1663) című festményét, mely az amszterdami Rijksmuseumból érkezik, és a már említett Londonban kiállított műalkotást is. A mester tíz képe mellett más németalföldi festők több mint 40 alkotása szerepel majd a tárlaton.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.