Dűlőtúrával, sétáló kóstolóval és kultúrával várja Tokaj a Szüreti Napokon

program
PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 29. 13:52

Tokajban 1932 óta rendezik meg a Szüreti Napokat, amikor megünneplik a szőlőt és a bort. Tokaj-Hegyalja legnagyobb szüreti mulatsága idén a kialakult helyzetre való tekintettel egy kicsit rendhagyó módon, kevesebb, de nem kevésbé izgalmas programmal vár mindenkit a város több helyszínén október 1. és 4. között - derül ki az esemény honlapjáról.

Tokaji panoráma Forrás: Szemes Elek/commons.wikimedia.org

A Kossuth téren Tokaj-Hegyalja borászatainak prémium borait, valamint TOKAJI nedűvel készült fogásokat kóstolhatnak, de a kiállításokon betekintést nyerhetnek a szüreti munkafolyamatokba is. A városban szervezett séták során jobban megismerhetik a hely, a térség történetét, nevezetességeit, a kézművesek és mesterségek utcájában (Rákóczi utca) pedig termelők, prémium hazai termékeket készítő kézművesek és mesteremberek mutatkoznak be.

Idén rendhagyó módon a téren nem lesz felállított színpad, de lesz utcaszínház, népi játékok tere, gyerekprogramok, tűzzsonglőr show, interaktív történelemóra, lesznek gólyalábasok és vásári komédiások is. Kisebb koncertek – például Varga Miklós - csendülnek fel a tér különböző pontjain, valamint a Paulay Ede Színház udvarán: fellép többek között a Jazz Inside Group és a Melounge duo. A Rákóczi Pincében pedig St. Martin szaxofonművész koncertjét hallgathatják meg.

A Tokaji Borászok Asztaltársasága október 3-án „Sétáló kóstolót" tart a tokaji volt Zsinagógánál, de dűlőtúrán is részt vehetnek az érdeklődők. A helyszínen a kitelepült 8 pincészet 2-2 borából kóstolhatnak, mellé pedig borfalatokat is fogyaszthatnak.

Borkóstoló - illusztráció Forrás: Walter Bichler/pixabay.com

A Tokaj Fesztiválkatlan nagyszínpadán október 2-án és 3-án este kínálnak felhőtlen szórakozást. Pénteken a hazai zenei élete egyik legnépszerűbb zenekara a Punnany Massif, másnap pedig a Neoton Família Sztárjai varázsolnak igazi retro hangulatot a nézőtérre.

A fesztivál záró napjának estéjén a Paulay Ede Színházban egy fergeteges vígjátékot, a Hogyan szeret a másik című színdarabot láthatják. Három házaspár komikus élethelyzeteinek lehetnek tanúi, természetesen folyamatos félreértések és poénok kíséretében. Az előadás mellett a színházban két kiállítás megnyitójára is sor kerül a Szüreti Napok keretében. A Szerelmi pincesor nyitott pincékkel és hamisítatlan szüreti hangulattal készül a mulatságra.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.