Az Állatok világnapja, és a hozzá kötődő Örökbefogadók napja az egyik kiemelt esemény a Szegedi Vadaspak életében. Ekkor, október 4-én, vasárnap a Vadaspark játékra invitálja a családokat, és ekkor várják az örökbefogadókat is egy állatkerti szülői értekezletre.
Az idei évben rekordot döntött az örökbefogadók száma, hiszen több, mint ötszázan választottak kedvencet maguknak a Szegedi Vadaspark lakói közül.
Minden évben személyesen mondanak köszönetet a nevelőszülőknek október 4-én.
Idén a járvány miatt sem marad el a köszönetnyilvánítás, viszont jócskán átalakul, hiszen az Oktatóközponti köszöntés és az állatok szervezett meglátogatása elmarad. Ugyanakkor egy igazi különlegességgel készülnek, amit rendhagyó formában adnak minden nevelőszülőnek, máris a belépés után. Bár az állatok szervezett meglátogatása és esetleges etetése idén elmarad, igyekeznek mosolyt csalni minden nevelőszülő arcára, hogy hasonlóan jól érezzék majd magunkat, mintha a megszokott programra jöttek volna. Várnak tehát minden örökbefogadót október 4-én, amikor a szokásokhoz híven ingyen látogathatják meg kedvencüket.
Idén a jelenlegi járványhelyzetben az Állatok világnapjára érkezőket nem állomásokon, és nem a Természetvédelmi Oktatóközpontban várják, hanem egy játékos totóval készülnek, aminek segítségével felfedezhetik az állatkertet. A jó megfejtők pedig nyereményekben is reménykedhetnek. További információkat a Szegedi Vadaspark weboldalán találhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.