Anglia hódjai évszázadok után visszahódították egykori lakhelyüket

ökoszisztéma
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 03. 11:28

Évszázadok óta nem láttak vadon élő hódokat Angliában. Aztán 2008-ban megjelent egy kolónia az Otter folyó partján, Devon megyében, amelynek példányai fogságból menekültek el. Néhányukat 2015-ben befogták, hogy megvizsgálják, és miután meggyőzőtek arról, hogy makkegészségesek, visszavitték őket a folyóhoz. Azóta megfigyelés alatt állnak a Devon Wildlife Trust állatédő szervezet által vezett kísérlet részeként, amelynek az a célja, hogy kiderítse, a hódok pozitív hatással lesznek-e a természetes környezetükre, és ez előnyökkel járhat-e a helyieknek.

Az érintett kutatók szerint a hódok tevékenysége az elmúlt öt évben segített a vízáramlás kezelésében, és felvetette annak lehetőségét is, hogy a hódok által épített gátak hozzájárulnak a folyórendszerek mentén történő további áradások kockázatainak csökkentéséhez. A hódok tevékenykedésének köszönhetően új élőhelyek jöttek létre a folyó körül más állatoknak is, ideértve a vízipatkányokat, vidrákat, gázlómadarakat. Mint modnják, a hódok építményei a növényeknek közvetlenebb hozzáférést biztosítanak a napfényhez, és ösztönzik az őshonos fajok, például a fűzfa újbóli növekedését. A vizsgálat előzetes megállapításai szerint a hódok jelenléte jelentősen befolyásolta a vizes ökoszisztémát és a vízgazdálkodást.

Néhány fogságból szökött hód újra visszatért az angliai folyóba - illusztráció Forrás: Minette Layne/Wikipedia

Egyes helyi gazdák kevésbé lelkesek, mitöbb, a Brit Nemzeti Mezőgazdasági Termelők Szövetsége ellenzi, hogy a hódok visszatelepüljenek az Otter folyóba. Aggódnak, hogy az állatok megkárosítják a mezőgazdasági területeket és szerintük betegségeket is terjeszthetnek. A Devon Wildlife Trust ezért létrehozott egy „hód forródrótot" a földtulajdonosok esetleges aggályainak kezelésére. A River Otter kísérlet 2020 márciusában véget ért, és hamarosan a kormány hoz határozatot arról, hogy megvalósítható-e a vad hódok szélesebb körű újratelepítése az Egyesült Királyság folyóiban – írja a World Economic Forum.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.