A vajdasági Zenta város már közel egy évtizede azon dolgozik, hogy az 1697. szeptember 11-én lezajlott zentai csatát minél változatosabb módokon mutassa be. A folyamatosan megújuló, állandó kiállításukat most új tartalmakkal bővítik a Városházán.
A városháza tornyában kialakított emlékkiállítást az elmúlt nyolc évben több mint húszezren látogatták meg, így a nagy népszerűségen felbuzdulva a helyik úgy gondolták, tovább színesítik a csatához kapcsolódó látnivalókat.
A csigalépcsőt is attraktívvá tették azzal, hogy a torony ablakait vitrázsokkal díszítették, amelyek a zentai csata hőseit ábrázolják. Ezidáig hét vitrázst adtak át, de összesen tizenhetet terveznek elkészíteni - tudtuk meg a vajdasági Magyar Szó napilap híréből.
Hogy még szélesebb körben megismertessék a jelentős esemény történéseit, egy weboldal kidolgozásán is elkezdtek dolgozni. Mint mondják, az ütközet nemcsak a hadtörténetben és hadi tudományban, hanem a kultúra terén is mély nyomot hagyott maga után, viszont ha valaki behatóbban szeretné ezt a témát tanulmányozni, a világhálón rengeteg helyről kell összeböngésznie az adatokat.
Éppen ezért az új weboldal célja a csatával kapcsolatos információk egy helyre történő gyűjtése, ezzel is megkönnyítve a téma iránt érdeklődők dolgát. A weboldalt négy nyelvűre tervezik, a magyar mellett szerbül, angolul és németül is elérhető lesz. A honlap, ami hamarosan tovább bővül érdekességekkel, ide kattintva már most is megtekinthető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.