A Pakistan International Airlines (PIA) már hosszú ideje szeretett volna közvetlen járatokat indítani Pakisztánból az Egyesült Államokba, ehhez pedig 2006-ban meg is vett egy pár Boeing BA 777-200LR-t, amelyek lehetővé teszik a 13 plusz órás utazást - adja hírül a forbes.com.
A PIA volt az első légitársaság, amely megkapta ezt a típust, azonban eddig nem használhatta. Az Egyesült Államok ugyanis a Pakisztán repülőtér biztonságára hivatkozva nem engedélyezte a közvetlen járatokat, csak az Egyesült Királyságon keresztül érkezhettek ide a gépek. Ez azonban szükségtelenné tette a költségesebb Boeingek bevetését, sőt, a kényszmegállás annyira nem érte meg a légitársaságnak, hogy 2017-ben be is szüntette amerikai járatait.
A járvány viszont fordulatot hozott, mert az USA átmenetileg engedélyezte a közvetlenül Pakisztánból induló járatokat: összesen 12 oda-vissza chartjárat repülhet, méghozzá csak a 200LR-ek valamelyikével. Az első gép május 31-én indult Iszlámábádból, és 13 óra 39 perccel később érkezett Newarkba.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.