Megtalálták a lezuhant pakisztáni repülőgép feketedobozát

lezuhant gép
PUBLIKÁLÁS: 2020. május 23. 19:25

A pakisztáni légitársaság (PIA) PK8303-as járatán közlekedő Airbus A230-as típusú gép Lahorból érkezett Karacsiba, fedélzetén 91 utassal és a nyolcfős legénységgel, de a leszállás előtt lezuhant a karacsi repülőtér közelében. A szerencsétlenséget csak ketten élték túl, Zaffar Maszúd bankigazgató és Mohammad Zubair gépészmérnök - adja hírül az MTI.

A pakisztáni légiközlekedési miniszter, Ghulam Sarwar Khan (középen, jobbra, fekete kabátban), Sindh tartomány kormányzójával, Imran Ismaillel (balra, kék kabátban) a helyszínen egy nappal a baleset után Forrás: AFP/Pakistan Civil Aviation Authority (PCAA)

"A feketedobozt tegnap éjjel megtalálták és továbbították a vizsgálóbizottságnak" - közölte szombaton Abdullah Hán, a légitársasági szóvivője. Benne van a fedélzeti adatrögzítő és a pilótafülke hangrögzítője is - tette hozzá.

Arsad Malik, a PIA ügyvezetője pénteken úgy nyilatkozott, hogy a pilótától kapott utolsó üzenet tanúsága szerint valamilyen műszaki probléma lépett fel. Másodpercekkel a zuhanás előtt a pilóta azt mondta a légiirányítóknak, hogy mindként hajtómű felett elveszítette az ellenőrzést. A baleset oka egyelőre tisztázatlan, de a rádióüzenet alapján hajtómű-leállásra gyanakodnak.

Szemtanúk beszámolója szerint a repülőgép több kört leírt a levegőben, mielőtt lezuhant. Imrán Hán pakisztáni miniszterelnök röviddel a szerencsétlenség után bejelentette, hogy vizsgálatot indítanak, és péntek éjjel fel is állt egy négytagú bizottság. Közlésük szerint egy hónapon belül várható egy előzetes nyilatkozat a vizsgálat eredményeiről.

A gép menetrend szerint, 13 órakor szállt fel Lahorban. Sima, eseménytelen repülőút volt, amíg meg nem kezdte a leszállást Karacsi közelében, röviddel 15 óra előtt - mondta el Mohammad Zubair, az egyik túlélő a pakisztáni Geo TV-nek telefonon a becsapódás előtti percekről.

"Akkor a gép hirtelen hevesen rázkódni kezdett. Tett egy fordulatot, és a pilóta bemondta, hogy hajtóműproblémák léptek fel, és a leszállás körülményes lehet" - mondta Zubair. "Az emberek pánikba estek, és hangosan imádkozni kezdtek" - folytatta. "A pilóta a következő 10-15 percben a levegőben tartotta a gépet, majd másodszor is bejelentette, hogy megpróbál leszállni, de a repülő lezuhant" - tette hozzá.

"Aztán hatalmas füstöt és tüzet láttam, az utasok sikoltozását és gyereksírást hallottam" - folytatta. A zuhanás után magához tért, valahogy átvergődött a sűrű füstön és roncsokon, törmelékeken keresztül, majd egyszerre azt érezte, hogy felemelik a földről és egy mentőhöz futnak vele.

Pakisztán a koronavírus-járvány miatt leállított hazai légi forgalmat csak a hét elején, az íd al-fitr ünnep előtt újította fel, amely a böjti hónap, a ramadán végét jelzi. A gép utasai közül sokan az ünnepről visszatérő családok voltak. "A legszörnyűbb és legszomorúbb, hogy teljes családok vesztek oda, amelyek együtt utaztak el az ünnepre" - mondta el Favad Ahmed Saudhri tudományos miniszter. A szerencsétlenség egyik áldozata a közösségi média és helyi sajtójelentések szerint Zara Abid ismert színésznő és díjnyertes modell.

A gép egy sűrűn lakott negyedre zuhant, amikor a helyi lakosok közül sokan egy közeli mecsetben éppen a pénteki imára gyűltek össze. Ez adhat magyarázatot arra, hogy a földön nem volt halálos áldozat, és csak nyolcan sérültek meg, többségükben nők és gyerekek. Közülük is csak három embert kellett kórházba szállítani, és a 18 romba dőlt lakás minden lakóját sikerült megtalálni.

A déli Szindh tartomány, melynek Karacsi a fővárosa, a koronavírus-járvány gócpontja Pakisztánban. Az országosan több mint 50 ezer fertőzöttből csaknem 20 ezer ott található. Az országban eddig a Covid-19-betegségben hivatalos közlés szerint 1101-en vesztették életüket.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.