Ilyen profán helyszínen ritkán játszanak operát

Wagner
PUBLIKÁLÁS: 2020. június 12. 17:46

Richard Wagner A Rajna kincse című operájának többnyire elegáns színházak és operaházak adnak otthont, a koronavírus azonban átírja a kulturális beidegződéseinket. A Berlinben érvényben lévő korlátozások miatt nem lehet nagyobb összejöveteleket tartani zárt térben, így moziban, színházban és éjszakai klubban sem. A Theater am Schiffbauerdamm ezt a problémát úgy oldotta meg, hogy jó néhány széket eltávolított a nézőtérről, mely ily módon megrázó látványt nyújt. Amíg azonban tart a jó idő, akadhatnak más megoldások is a kultúra szolgálatában.

Forrás: Newzee/youtube.com

A német főváros első számú operaháza, a Deutsche Oper például az épület kültéri parkolójában állított fel színpadot, és ide invitálta a közönséget. "Ez egy szükségmegoldás volt, de a vészhelyzet találékonnyá teszi az embert. Végül kiderült, hogy tökéletesen működik" - mondta Dietmar Schwarz, a Deutsche Oper Berlin igazgatója.

Persze, ehhez azért kompromisszumokra is szükség volt, a két és fél órás darabot 90 percre rövidítették, és ebben a verzióban csak 22 zenész szerepelt, egymástól megfelelő távolságra. Mint Neil Barry Moss, dél-afrikai származású rendező elmondta, nem kis művészi kihívás volt mindezt megoldani.

"Megkaptuk ezt a csodálatos helyet. Ezzel a csodálatos történelemmel. Ez lehetőséget adott arra, hogy egy olyan, kicsit furcsa változot készítsük, amilyet még senki"- mondta Moss.

Ugyanakkor nem ez az első alkalom, hogy az opera parkolójában mutatnak be egy előadást 2014-ben már volt ilyesmi. Mint az igazgató elmondta, az akusztika meglepően jó itt.

A járvány kezdete óta ez volt az egyetlen operaelőadás Németországban, a nyár folyamán több előadásra is sor kerülhet, és más színházakban is. Mint Moss elmondta, úgy véli, a kultúrában való részvétel alapvető emberi jog. A parkolóban tartott öt előadásra összesen 800 jegy volt, melyek 12 perc alatt elfogytak - derül ki az euronews.com cikkéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.