Idén is megrendezik a balkáni-régió egyik legnagyobb bringás fesztiválját, a Blidinje Bike Festivalt, melyre július 24. és 26. között kerül sor. A bosznia-hercegovinai Blidinje Nemzeti Parkba minden olyan kerékpárkedvelő jelentkezését várják, aki nem fél az adrenalintól, és szívesen barátkozna különböző országokból érkező kerékpárosokkal - írják a rendezvény Facebook eseményében.
A rendezvényre minden évben Európa számos országából érkeznek bringások, akik különböző versenyeken mérhetik össze erejüket, és rekreatív kerékpáros eseményen is részt vehetnek. Az első nap főleg a barátkozásról szól, továbbá előadásokon mutatják be a nemzeti park természeti adottságait, túraútvonalait, kerékpáros lehetőségeit. Másnap, azaz szombaton kiállítást szerveznek, ahol mindenféle biciklis felszerelést és a legmenőbb kétkerekűeket is bemutatják.
Ezen a napon lehetőség lesz felpattanni a helyi felvonóra is, és a magasból rálesni a természeti parkra, elvihetik egy körre a legmenőbb e-kerékpárokat, és felfedezhetik azt a rekreatív kerékpáros útvonalat, amely a park legszebb természeti látnivalóit érinti. Ez egy 48 km-es szakasz, amit szervezetten, másokkal közösen lehet letekerni. A résztvevőket egy adag főtt ételre is megvendégelik.
Vasárnap MTB maraton várja a résztvevőket, amelyen profi sportolók és rekreatív kerékpárosok is indulhatnak. A résztvevők egy ötven kilométeres távot teljesíthetnek majd változó nehézségű terepen, különböző szintkülönbségekkel.
A szervezők hangsúlyozzák, hogy az esemény lényege nem a versenyen van, hanem a barátkozáson és a biciklis sport népszerűsítésén, tehát olyanok is bátran részt vehetnek rajta, akik nem rendelkeznek nagy kerékpáros múlttal. További részleteket a programról ide kattintva találnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.