100 km hosszú, vízparti kerékpárút építését tervezik Szerbiában

Újvidék
PUBLIKÁLÁS: 2019. szeptember 20. 13:22

Újvidéket a Nagybecskerekkel összekötő, Titelen is áthaladó kerékpárút építését fontolgatják a szomszédos Szerbiában.

Vízparti kerékpárút épülhet a szomszédban - illusztráció Forrás: Shutterctock / Készítette: Soloviova Liudmyla

A közlekedési projekt a következő útvonalat öleli fel: Újvidék – Kabol (Kovilj) – Dunagárdony (Gardinovci) – Tündéres (Vilovo) – Titel – Carska bara – Nagybecskerek. Az út a Duna és a Tisza mentén halad majd és hossza összesen 99,3 kilométer.

A projektfelelős dolga az lesz, hogy kijelölje a pontos útvonalat, elvégezze a terepen a szükséges vizsgálatokat és kigondolja az olyan egyéb elemeket is, melyek a kerékpáros turisták számára vonzóvá tennék ezt az útvonalat.

A már lebonyolított közbeszerzési eljárásban szereplő pályázati dokumentációban az áll, hogy a Vajdaságban külön figyelmet kell szentelni a kerékpár-turizmusnak, tekintettel arra, hogy ez az idegenforgalom egyik leggyorsabban fejlődő ágazata, mely fenntartható és környezetbarát.

December 15-ére már meg kell lennie a megtervezett útvonalnak, ezután kezdhetnek bele az kerékpárút megépítésébe – áll a Szabad Magyar Szó hírében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.