A Trans Dinarica, vagyis a Dinári-hegységet átszelő túraútvonal távoli hegyi falvakhoz és ősi hagyományokhoz egyaránt eljuttatja a túrázót. Az új biciklis útvonal hamarosan nyolc európai országon ível át, írja a National Geographic híre alapján a Sokszínű Vidék.
Az új, határokon átívelő kerékpárút jelenleg Szlovéniát, Horvátországot és Bosznia-Hercegovinát köti össze. Az Olaszországhoz közeli, szlovéniai Soca Valley-ban indul, fő csapásvonala délen húzódik a horvát Adria mentén, aztán keletre fordul, és Szarajevónál, Bosznia fővárosánál ér véget. A túraútvonal végső célja azonban az, hogy a Nyugat-Balkán mind a nyolc országát érintse a későbbiekben.
A Trans Dinarica gondolata 2016-ban fogalmazódott meg szlovén, horvát és bosnyák utazásszervezők fejében, akik a Nyugat-Balkánon túrázók által nem ismert, és gyakran mellőzött területek megismertetésére akartak találni valamilyen megoldást. Ehhez pediga a Via Dinarica hegymászó útvonal adta az ötletet, amely a kerékpárúttal párhuzamosan haladva mintegy 2 ezer kilométert ölel fel, ugyanazon a nyolc országon áthaladva.
A Transz Dinaricán legelső alkalommal rengeteg utazó kerekezetett végig, UNESCO világörökségi helyszíneket, falvakat és nemzeti parkokat érintve. A bringások többek közt a Hvar szigetén fekvő, horvátországi Vrboska falun is áttekerhettek.
Az útvonal nagyon változatos, vannak egysávos hegyi utak, kavicsos-murvás szakaszok, valamint aszfaltozott kerékpárutak is.
Az út fő értékei közé tartozik a táj változatossága: a tenger fölött fekvő hegyi hágókon, alpesi tavakon vagy épp folyókon át vezet a túra a Dinári-hegység szívében, amelyről a túraútvonal az elnevezését is kapta.
A kerékpárút megmutatja Európa délkeleti részének ezen szegletét is, amely még az évszázados hagyományú, szívélyes vendéglátást ismeri: az ide látogatót étellel, borral, izgalmas történetekkel fogadják a helybéliek. A Trans Dinarica nem a hagyományos turizmus érzetét kelti, mivel rengeteg közösséget, falvat szel át, és ezek a helyek olyan területeken fekszenek, amelyeket a turisták nem sűrűn látogatnak.
A montenegrói határnál a biciklisek meghosszabbíthatják túrájukat a Tara folyón keresztül. A Tara folyó a Tara-kanyonon vezet át, amely a világ második legmélyebb szurdoka, és a Durmitol Nemzeti Parkban található.
De az ok, amiért mindenképp érdemes végigmenni ezen az útvonalon, az a régió lélegzetelállító panorámája, és az a tény, hogy így az utazó a helyi lakosokkal együtt vagy rajtuk keresztül fedezheti fel az ott élők kultúráját és életmódját.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.