Életre kelti a Padi-hegyet a Sauska Borászat

Sauska Borászat
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 12. 19:00

Mád közelében, a tokaji térség egyik legfontosabb központjánál építi fel új pincészetét a Sauska Borászat. Bár az épület elsősorban borászatnak épül, a 4002 négyzetméteres alapterületen lesznek borbemutató és borbíráló terek, illetve látványkonyha és vinotéka is.

Forrás: BORD Építész Stúdió / Homologue - Ölbey Zoltán / Gallery

Ahogy a borászat megtervezésével foglalkozó BORD Építész Stúdió honlapján olvashatjuk, az új borászat nem a hagyományos értelemben vett házszerű ház lesz. Mivel a tervezési terület a Padi-hegy ezért az egész koncepcióval arra kellett törekedni, hogy az épületből tökéletes legyen a környezetre való rálátás, illetve szoros kapcsolata legyen a természettel, de mégis maradjon egyedi.

A távolból nézve csupán két, a szőlőben úszó, szoborszerű tál jelenik majd meg, melyek úgy tekintenek majd szét a hegytetőről, mint egy kíváncsi szempár. A két, egyenként 36 méter átmérőjű tál formában a látogatók által bejárható területek, borbíráló és kiállító terek kapnak helyet, míg a technológiát teljesen a földbe süllyesztve alakítja majd ki a stúdió.

Padi Manó szemei Forrás: BORD Építész Stúdió / Homologue - Ölbey Zoltán / Gallery

A vendégek az épülethez a főút felől érkeznek majd. Belépve a hatalmas, tálszerű terekbe egy látványkonyha és a csodálatos panoráma vár ránk. Ahogy a látványterveken is látszik, az épület tetején, a teraszok fölött zöld kerteket alakítanak ki, így is növelve a félig lecsukott szempár hatását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.