Tavaly kedvenc úti cél volt a Millenniumi kilátó és a lillafüredi barlangok

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 27. 14:24

Az utóbbi évek legkiemelkedőbb évét zárta tavaly a Bükki Nemzeti Park, ugyanis több mint 200 ezer vendéget fogadtak az ökoturisztikai bemutató- és a szálláshelyein. A fejlesztések tovább folytatódnak – olvasható a Turizmus.com cikkében.

Festői látvány Lillafüredről Forrás: Gyöngyvér Fábián/Pixaby

Különösen sokan látogatták a szilvásváradi Millenniumi kilátót, valamint a lillafüredi barlangokat. Új bemutatóhelyet nyitottak a szomolyai kaptárköveknél, ahol áprilistól december végéig, több mint 11 ezer vendég fordult meg.

Az elmúlt év újdonságai közé tartozott, hogy a Borsodi Mezőség Tájvédelmi Körzetben elkészült a Szalakóta-tanösvény tíz állomáshellyel.

Felújították a Borostyán Panziót Répáshután, valamint októberben megnyitották Bükkszentkereszten a Geopark Panziót is aminek a felújítása jelenleg is tart. 2019-ben fontos fejlesztéseket valósítottak meg a szlovák határnál levő Ipolytarnócon, ahol interaktív elemek segítségével a terület múltját ismerhetik meg az érdeklődők az Idősíkok című kiállításon. A gyerekek pedig digitális homokozóval mutatják be a földtörténeti változásokat.

Februárban kezdik meg Répáshuta közelében a Rejteki Kutatóház felújítását. Tavasszal további két bemutatóhelyet is nyitnak. Az egyik Mátrafüreden, a Harkály-ház, ahol hazánk legmagasabb hegyvidékének természeti értékeit interaktív elemekkel mutatják be a vendégeknek. A másik Hollókőn, az ó-faluban levő egykori tájházban lesz, ahol ugyancsak interaktív elemek segítségével ismerhetik meg a látogatók a Natura 2000-es területek értékeit.

Februártól decemberig 12 tematikus programot hirdetnek az ipolytarnóci őslábnyomok történetéről.

2017-ben ötven település összefogásával alakult meg a Bükk-vidék Geopark, amely ma már több mint száz települést foglal magában és idén pályázik az UNESCO Globális Geopark címre

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.