Itt három Louis Vuitton táska árába kerül egy fenyőfa

USA
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 11. 14:28

New York Manhattan vásrosrészében található a Soho Trees nevű, fenyőfákat árusító cég, amely a világ egyik legdrágább ilyen helye. Nagyjából 6500 dollárt (majdnem 2 millió forint) elkérnek egy 6 méter magas Fraser fenyőért. Ez nagyjából annyiba kerül, mint három Louis Vuitton táska ára – olvasható a New York Post cikkében.

A grandiózus város lakói rajonganak a hatalmas méretű karácsonyfákért Forrás: Gabriel Rodrigúez/Wikimedia Commons

Ebben az összegben viszont benne van a kiszállítás és a felállítás is – mondta a Soho Trees értékesítési igazgatója. Hozzátette, hogy már most eladták az összes ilyen nagyméretű fát, melyeket főleg penthouse lakásokban, illetve nagy villák és hotelek előcsarnokában állítanak fel.

Az izmos árcédulák állítólag a kedvelt Fraser fenyő hiánya miatt rúgnak ilyen magasra az idén, mert az észak-karolinai Smokey és a Blue Ridge-hegységben gazdálkodók kevesebb Frasert ültettek be a 2008-as gazdasági összeomlás során.

A Fraser jegenye-fenyő közelről fotózva Forrás: Harold Smith/Wikimedia

A sokkoló árak ellenére azonban, a tehetősebb helyeiek megvesznek azért, hogy kezükbe kapják az illatos és robosztus fákat.

A kereslet magasabb, mint valaha, és a bevétel már most meghaladta a tavalyit – tette hozzá egy másik nagy fenyőfa árusító cég illetékese, aki 1,429 dollárt (kb. 430 ezer forint) számít fel egy nagyjából 5 méteres Fraserért.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.