Váratlan gyorsasággal, néhány nap alatt összegyűlt adományokból a pénz ahhoz, hogy civil szervezetek megvásároljanak egy franciaországi állatkertet és annak egzotikus lakóit, köztük nílusi vízilovakat, pingvineket, vöröspandákat, és visszaküldjék őket származási országukba, a vadonba - adta hírül az MTI.
A hét környezet- és állatvédő szervezetet tömörítő Rewild kezdeményezés indított gyűjtést az interneten annak érdekében, hogy a bretagne-i Pont-Scorff állatkertjének 560, részben aggasztó körülmények között élő lakói visszanyerhessék szabadságukat.
A szervezők hétvégi közlése szerint 22 ezer 200 magánszemély felajánlásából kevesebb mint egy hét alatt 650 ezer euró gyűlt össze a fogságban élő állatok kivásárlására.
A cél gyors túlteljesítését nagyban elősegítette, hogy Marc Simoncini francia vállalkozó, a Meetic partnerkereső szolgáltatás alapítója egymaga 250 ezer eurót adományozott.
Az állatvédők eredetileg májusig tervezték összegyűjteni a projekt megvalósításához minimálisan szükséges 600 ezer eurót (több mint 200 millió forintot). A gyors siker ellenére a gyűjtést nem állítják le, hogy maradjon pénz az adásvétel után szükséges teendőkre is.
A Rewild december 16-án írt alá 600 ezer eurós előszerződést az állatkert megvásárlásáról. A felszámolandó intézmény helyén rehabilitációs központot hoznak létre csempészektől elkobzott védett állatok számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.