Íme, a legtisztább és a legpiszkosabb repülők az utasok szerint

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 11. 10:22

Nemrégiben írtunk róla, hogy egyes hírességek mindig takarítással kezdik repülőútjukat. Most kiderült, hogy valóban van-e erre okuk. A Which? nevű tanácsadó cég, mely legutóbb az angol hoteleket értékeltette a vendégekkel, most arra volt kíváncsi, mennyire elégedettek az utasok az egyes légitársaságok gépeinek tisztaságával - számol be róla a Telegraph.

Forrás: Stela Di/pixabay.com

Az eredmények alapján a Ryanair járatai bizonyultak a legpiszokosabbaknak, míg az Air New Zealand került ki a legtisztábbként a versenyből. Az utasok kevesebb mint fele értékelte tisztának a Ryanair gépeit, ugyanakkor 24%-uk mondta azt, hogy ezen a téren az ír légitársaság járművei kimondottan gyengén teljesítenek. Az Air New Zealand járatai ezzel szemben az utasok 97%-ának elégedettségét kivívták.

Míg a Ryanair utasainak mindössze 42%-a értékelte elég tisztának a gépeket, a Wizz Airnél ez az arány 62% volt, de így is a második legrosszabb értékelést kapta, holtversenyben a Vueling Airlinessal, ezután az EasyJet, a Thomson/TUI és az Iberia valamint a British Airways következett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.