A kakast ábrázoló szobor 1897-ben a Benini Királyság székhelyéről, a ma nigériai Beninvárosból került Nagy-Britanniába, majd évekkel később, 1905-ben az egyetem egyik diákjának az édesapja adományozta a cambridge-i Jesus College-nak - írja az MTI.
A Cambridge-i Egyetem kutatói kétséget kizáróan megállapították, hogy az ősi királyi ereklye Beninből származik. A szobrot már 2016-ban a diákok heves tiltakozása nyomán eltávolították a látogatók szeme elől a Jesus College ebédlőjéből, mondván az a szégyenteljes gyarmati múltat idézi.
"Remélem más intézmények is követni fogják a példát" - méltatta az egyetem döntését Victor Ehikhamenor nigériai képzőművész, aki a Beninből elhurcolt műkincsek visszaszolgáltatásának egyik szószólója.
A nyugati intézményekre egyre nagyobb nyomás nehezedik annak érdekében, hogy adják vissza egykori gyarmataiknak az onnan elhurcolt páratlan műkincseket, köztük a benini bronzszobrokat, amelyek egy része a londoni British Museumban van.
A londoni intézmény mindeddig ellenállt a követeléseknek, mondván a brit törvények nem teszik lehetővé, hogy túladjanak gyűjteményük egyes darabjain. A múzeum tavaly közölte, hogy a kiállításán szereplő mintegy száz benini műtárgyból kölcsön fog adni a Beninvárosban 2023-ben megnyíló új benini királyi múzeumnak, amelynek létrehozásában részt vesz osztrák, német, holland és svéd intézményekkel együtt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.