Második alkalommal rendezik meg a Csak a Mentes Év Séfje versenyt, melyen a tavalyihoz hasonlóan idén is sokan részt vesznek. A verseny célja továbbra is az, hogy felhívja a figyelmet az allergénmentes, egészséges táplálkozás fontosságára, valamint bemutassa, hogy allergénmentesen is lehet finoman és változatosan étkezni.
Aki szeretne játékosként részt venni a megmérettetésen, az fordulónként beküldhet egy receptet. A játékosok e-mailen beküldött saját receptekkel nevezhetnek, melyek felkerülnek a csakamentes.hu weboldalára, ahol a legtöbb szavazatot kapott recept beküldője nyeri az adott fordulót, vállalva ezzel, hogy részt vesz a Szuperdöntőben. Az első forduló 2019. augusztus 1-től 2019. augusztus 31-ig tart (online), a második 2019. szeptember 1. – 2019. szeptember 30. között lesz (online). A harmadik, szintén online fordulót pedig 2019. október 1. és 2019. október 31. között tartják - olvasható a csakamentes.hu oldalon.
A három forduló győztesei élőben mérhetik össze tudásukat szakmai zsűri előtt a Salt'n Pepper főzőiskolában, 2019. november 6-án. A Szuperdöntőben a zsűri figyelni fogja az ízt, az állagot és a zamatot. A kreativitást és az egyediséget, illetve az ételkészítés módját, a munkaterület tisztaságát és a tálalást. Aki a legtöbb pontot kapja összesen, az lesz az Év Séfje.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.