Befejeződött a felújítás első, elkezdődött a második üteme a szlovák-magyar határ szlovák oldalán lévő borsi Rákóczi-kastélyban – írja a Műemlékem.hu. A projekt a két kormány együttműködésében halad, Magyarország először 805 millió, másodszor 1,25 milliárd forinttal támogatta azt.
A lap azt írja, Borsi Sátoraljaújhelytől kb. három, Kassától mintegy 60 kilométerre található. Az 1200 fős település kincse a kastély, amit a 16. században Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi György épített át reneszánsz épületté. 1676-ban itt született II. Rákóczi Ferenc is.
A fokozatosan, 1563-1638 között felépült kastély a Rákóczi-szabadságharc 1711-es bukása után többször is gazdát cserélt. A Felvidék második világháború előtti visszacsatolása után újították fel, 1945-ben csehszlovák állami tulajdonba került. Iskola, munkásszállás és raktár is működött benne, állapota leromlott. 1990-ben lett a borsi önkormányzaté.
A felújítása nagy nehezen elkezdődött, de félbeszakadt, ahogy 2000-2006 között is zajlott némi renoválás. 2013-ban a magyar és a szlovák államfő döntött arról, hogy a két ország együtt újítja fel, erre egy nonprofit szervezetet is létrehoztak.
A munkák beindultak, áprilisra elkészült a tető, a szerkezeti helyreállítás, a restaurátori munkálatok és helyükre kerültek a régi kémények. Elkezdték a nyugati és északi homlokzatokon lévő történelmi vakolatok restaurálását, a 16-17. századi darabokat rögzítették. Elkészült a lift a mozgássérülteknek, valamint befejezték az ámbitusra vezető lépcső szerkezetépítését.
A megújult kastély várhatóan 2020 első felében nyílik meg a látogatók előtt, sőt kap egy II. Rákóczi Ferencet és korát bemutató állandó kiállítást is. Rendezvény- és konferencia-központként is használják majd a csinossá tett történelmi épületet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.