Mintegy 600 ezer euró ráfordítással, magyar-horvát pályázati forrásból részlegesen felújították a Szapáry-Andrássy-kastélyt Letenyén. Az 1700-as évek közepén barokk stílusban épült, majd az 1800-as években klasszicista elemekkel átépített kastély évtizedek óta művelődési házként funkcionál – írja az MTI.
A műemlékvédelem alatt álló épületben falkutatás és szondázó falfestés előzte meg a földszinti rész felújítását, aminek során korszerűsítették a fűtési és az épületvillamossági rendszert, kicserélték a parkettát és a járólapokat, a festés mellett pedig renoválták a nyílászárókat.
Az épületben egy turisztikai központot is kialakítottak és berendeztek.
Az eredeti tervek szerint a kastély mindkét emeletét és homlokzatát is felújították volna, de az építőipari árak drasztikus emelkedése miatt erre már nem volt lehetőség. Letenye önkormányzata egy új pályázati forrás keretében szeretné a felújítást folytatni.
Letenyén egyébként a felújított kastély mellett az ismét megnyíló fürdőt is meglátogathatják, ami szintén egy jelentős felújításon esett át az elmúlt egy évben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.