19. századi játszóteret alakítanak ki a szabadkígyósi kastély parkjában

Magyarország
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 28. 14:50

Nekiláttak az Ybl Miklós tervei alapján épült szabadkígyósi Wenckheim Kastély kastély 3 milliárd forintos felújítási munkálatainak.

A Kastélyépület néhány évvel ezelőtt Forrás: Wikipédia / Készítette: Rákász Mihály

Felújítják a tornyot, a tetőt, a homlokzatot, továbbá a pince egy részét is, továbbá megújul az épület földszintje is. Itt egy kiállítótermet alakítanak ki, ahol a Wenckheim-család mindennapjait mutatják majd be. Új vonzerővel ruházzák fel a kastély parkját is: 19. századi játékokat felvonultató játszóteret és egy babaházat hoznak létre, valamint fény- és hangjátékokkal kiegészítve rekonstruálják a szökőkutat.

Korábbi sajtóhírek szerint a felújítás után számos élményelemmel várja majd a vendégeket az épület. A látogatók többek közt különböző korabeli háttérrel, jelmezekben fényképezkedhetnek. Egy VR-szemüveg segítségével pedig a kastély feletti repülés élményét is átélhetik.

A felújítás egyik célja, hogy a jelenlegi, évi 18 ezer látogató száma két-háromszorosára emelkedjen. Ugyanakkor a költségeket nem csupán a jegybevételből fedezik majd, miután a kastély számos egyéb rendezvény megtartására is alkalmassá válik.

A legújabb értesülések szerint egy több mint 22 kilométer hosszúságú kerékpárutat is építenek Békéscsaba és Szabadkígyós közé, ami azt jelentené, hogy Békéscsabán keresztül összekötik a szabadkígyósi Wenckheim- és a gyulai Almássy-kastélyt - írja a turizmus.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.