Készül a ferihegyi repülőtér a nyári csúcsszezonra, ennek egyik erős jele, hogy folyamatosan alakítanak a nem épp olcsó parkolási lehetőségeken. Szerdai közleményükben arról írnak, hogy nyáron már előzetes online foglalásra is lehetőség lesz. A www.bud.hu oldalon lehet foglalni, ezzel pedig automatikussá tesszük a ki- és behajtást is (rendszámfelismerő rendszerrel).
A reptér azért kéri, hogy a foglalási visszaigazolást kinyomtatva hozzuk magunkkal és a behajtáskor kapott parkolójegyet is őrizzük meg. Ha gond van kihajtáskor, csak nyomjuk meg az INFO gombot a sorompón!
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a parkolási kapacitást is bővíti, ráadásul többféle igényszinten. A Business Parkoló lesz az exkluzív, ahol biztosítás és őrzés, kiemelt ügyfélszolgálat és nem különáras buszos transzfer vár.
Akik hosszabb útra mennek, érdemes a 4-9 perc sétára elhelyezkedő Holiday, illetve a 8-10 percre található Holiday Lite Parkolókat igénybe venni (ez utóbbit júniustól 670 férőhellyel bővítik). Kamera, rendszámfelismerés, biztosítás jár ezekhez, sőt külső kézi autómosást is igénybe vehetünk, amit egy cég végez a megadott rendszám alapján.
Az utasok kísérőinek a Terminál Parkolót tartják fenn, ahonnan a bejáratok fedett járdán pár perc alatt megközelíthetőek. Itt található a parkoló-ügyfélszolgálati iroda is, valamint a mozgáskorlátozottak parkolói és az e-autók gyorstöltői. A bérautók felvételét és átadását a reptéri szálloda mögötti parkolóban lehet mostantól megejteni.
Van még egy Prémium Parkoló is közvetlenül a bejáratoknál. Ez napi kétszer 5 percig grátisz használható, hisz a ki- és beszállás az alapvető funkciója. A sokféle parkolót színkódok alapján lehet megkülönböztetni, ezekkel megspékelt táblák irányítják az utasokat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.