Zajos Ferihegy, de nem valószínű, hogy konkurenciát kap

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 27. 15:41

Régóta nagy viták övezik a ferihegyi repülőtér működését, ugyanis a közeli fővárosi kerületek és elővárosok lakosai megszenvedik a növekvő légiforgalmat. Egyfelől látni, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér évente többször büszkén teszi közzé a forgalomnövekedési számait, ez azonban több le- és felszálló repülővel jár együtt, nagyobb zajterhelést okozva többek között a XVIII., XIX., XVII. vagy épp XVI. kerületieknek.

Erre az utóbbi hetekben többen bedobtak egy kézenfekvőnek tűnő választ: építeni kell még egy nemzetközi repülőteret, adott esetben a fapados járatoknak.

Az Index alaposan utánakutatott ennek, pláne, hogy Tarlós István budapesti főpolgármester is felkarolta az ötletet. A ferihegyi reptér az évi 15 millós utasforgalmával gyakorlatilag megtelt, ezért akarnak új terminált építeni 2024-re. Azonban a fejlesztéseket (és a reptéri gyorsvasút ötletét) is megkérdőjelezné, ha a forgalom egy részét áttennék másik reptérre.

. Forrás: Budapest Airport

A lap szerint ugyan csekély a realitása a forgalom átszervezésének, de azért megnézték a szóbajöhető opciókat. Tehermentesítő reptereik eleve csak a nagy nyugati városoknak vannak, amik a budapesti légiforgalom dupláját vagy többet mutatnak, a közép-kelet-európai térségben nincs is ilyen légikikötő (pl. Bécsnek is egy reptere van).

Gond lehet, hogy ha külön utazni kellene valamennyit az országon belül a reptérért, akkor sokan lehet, hogy az olcsóbb pozsonyi vagy bécsi verziókat preferálnák. Így visszaeshetne a légiforgalom Magyarországon. Ráadásul az olcsó repjegyeket vizslató nyugati turistáknak se lenne vonzó, ha Budapest helyett Kecskeméten vagy Debrecenben szállnának le, így a turizmus is visszaeshetne.

Sok-sok-sok pénz

Az pedig külön gond, hogy egy vadiúj reptér több százmilliárd forintos áron és hosszú évek építése árán készülne el, de pl. a kecskemétit is iszonyat drága lenne a 8-9 millió fapados utas fogadására alkalmassá tenni. Az államnak is van egy szerződése a ferihegyi repteret üzemeltető céggel, amiben lényegében vállalja, hogy nem esik bizonyos szám alá az utasszám, és nem támogatja az állam új reptér nyitását Budapest környékén.

A lakók panaszaira az jelenthet megoldást, ha valóban betartják az éjjeli repülési tilalmat, javítanak a zajszennyezés mérési hatékonyságán és átalakítanák a légiirányítást. Az egyeztetések már zajlanak, reméljük, hamar visszatérnek a nyugodalmas és csendes pestszentimrei és rákosmentei éjszakák.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.