Bográcsos ételek főzőversenye, kemencében készült finomságok, különleges ízvilág és élő zene – idén is fergeteges hangulatot ígér a magyaros étel kedvelőinek a bécsi „Bográcsfesztivál", amelynek a Böhmische Prater ad otthont.
A május 20-i gasztronómiai versenyre nevezett csapatok reggel kilenckor érkezhetnek, a regisztrálás és ismerkedés után pedig megkezdődik a bográcsos ételek főzőversenye. Ennek érdekessége, hogy itt a csapatok csak bográcsban készíthetik el az ételeket, maximum 5 óra alatt. A verseny nemzetközivé nőtte ki magát, érkeznek szlovákiai magyarok, romániai-, szerbiai magyarok, Ausztriában élő magyarok, de jönnek résztvevők Magyarországról, Pest és Zala megyéből, Győr Moson Sopron megyéből, valamint osztrák csapatok is lesznek.
A sokféle nemzetiségnek köszönhetően különböző ételkülönlegességek készülnek majd, mesterszakácsok és amatőrök csapnak össze. Az ízek csatájában bármi megtörténhet, tavaly például egy amatőr zalai csapat nyert.
A fesztivál célja, hogy egy jó hangulatú családias főzőverseny legyen. Tavaly több mint 600 ember vett részt a rendezvényen, idén valószínűleg ennél is többen lesznek. A regisztráció már elkezdődött, a csapatok e-mailben tudnak jelentkezni, majd válaszként megkapják a részvételi feltételeket és a jelentkezési lapot. A részleteket a rendezvény Facebook oldalán olvashatják el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.