Áprilisban érkezik a Budapest Art Week

képzőművészet
PUBLIKÁLÁS: 2018. december 29. 14:35

A hat napon át tartó Budapest Art Week-et 2019. április 9. és 14 között rendezik meg közel hetven helyszínen. Az eseménysorozat több mint kilencven kiállítással és azokhoz kötődő programokkal várja a képzőművészetek kedvelőit.

A 2019-es Art Week középpontjában az orosz kortárs képzőművészet áll majd. A rendezvény főkiállításán a már ismert, nemzetközi nevek mellett olyan elismert orosz alkotók munkáival találkozhatnak – együttműködve a moszkvai Garage Múzeum kurátorával –, akiket Magyarországon még nem látott a közönség - olvasható az esemény Facebook oldalán.

Forrás: Budapest Art Week / facebbok.com

A belépő megvásárlásával hat napon át a nemzetközi színtéren is elismert klasszikus, illetve újgenerációs galériák és vezető múzeumok gyűjteményeiből válogathatnak majd, illetve részt vehetnek olyan kísérőprogramokon is, mint a vezetett séták, tárlatvezetések, múzeumpedagógiai foglalkozások, beszélgetések és műteremlátogatások.

További információkat, az Art Week helyszíneit, galériáit és bérleteit megtalálják a rendezvénysorozat honlapján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.