Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsJoshi Bharat gyakorlatilag másodvirágzását éli, amióta jó sorsa összeterelte őt Kiss Virág színésznővel. Amióta a műsorvezető-sorselemzőre rátalált a szerelem, új járatlan utakra tévedt. Így született meg az új projekt, ami a Joshi in the Kitchen című internetes műsora, melynek már két epizódja is felkerült a The Autentic Imperfect Kitchen névre keresztelt YouTube-csatornára. A Bors ennek örömére megkereste az indiai származású hírességet, aki örömmel mesélt a Virággal együtt életébe toppanó új szerelméről, vagyis a főzésről. A projektnek egyébként több érdekessége is akad, de erről beszéljen inkább maga Joshi Bharat.

„Hogy mikor tanultam meg főzni? Igazából azután, hogy Virág, vagyis a szerelem betoppant az életembe. De ha azt kérdezed, mikor próbálkoztam először azzal, hogy főzzek valamit, akkor egészen 1979-ig kell visszamennünk az időben.
Akkoriban Stockholmban éltem és azzal kellett szembesülnöm, hogy gyakorlatilag sehol nem lehetett enni egy tisztességes indiai kaját.
Hónapokig rizsen és tojásrántottán éltem, mert eddig terjedt a főzési tudományom. Egy napon aztán a metrón utazva megláttam egy indiai nőt és az éhség nagy úr alapon le is szólítottam. Kiderült, hogy ő is ugyanabból a tartományból való, ahol én születtem, így bátorkodtam megkérni, hogy tanítson meg pár indiai alapfogás elkészítésére. Így sajátítottam el a tojásos curry és az indiai spenót elkészítésének titkát. Ettől persze nem lettem gasztroguru és bevallom, nem is igazán gondoltam arra, hogy valaha az leszek” – mondta lapunknak nevetve Joshi Bharat.

Mint minden történetben, ennél is eljutottunk arra a pontra, amikor jön az a bizonyos de. Hiszen, ahogy Joshi Bharat sosem gondolta, hogy egyszer saját főzőműsora lesz, az sem jutott eszébe, hogy bőven túl lesz már a hatvanon, amikor rátalál a mindent felülíró szerelem. Pedig ez a két életesemény bizony kéz a kézben jár, sőt egyik a másik folyománya. „Amikor Virággal találkoztunk, az én konyhám leginkább egy konzervgyári lerakatra hasonlított.”
Ő ettől persze kiakadt és közölte, hogy ezek a tartósítószeres szemetek most eltűnnek, és új időszámítás kezdődik számomra a gasztronómiában.
„Így aztán elkezdtem főzni és az az igazság, hogy egészen jól meg is találtam a helyem a konyhában. Eleinte a YouTube-on kerestem főzős videókat, de mára már a saját ötleteimet kombinálom az alapreceptekkel. Virág és a lányaim a legfőbb kritikusaim, akik elégedettek a főztömmel” – magyarázta Joshi Bharat.

Miután Joshi megbarátkozott a fakanállal és az egyéb konyhai eszközökkel, technológiákkal, a kedvese és családja unszolására úgy döntött, eljött az ideje annak, hogy világ elé tárja újonnan tanult képességeit. Így született meg az ötlet, hogy elindítsa saját főzőcsatornáját. „Addig-addig mondogatták nekem, hogy tényleg jól muzsikálok a konyhában, mígnem beadtam a derekam, majd életre hívtuk a főzős csatornát. Eddig két recept került fel, de már tíz epizódot leforgattunk. A projekt különlegessége, hogy angol nyelven készülnek a tartalmak, magyar felirattal. Főzés közben pedig életvezetési tanácsokat is adok és filozofálgatok az élet nagy dolgairól, hiszen nem tudok és nem is szeretnék kibújni a bőrömből. Hihetetlenül élvezem ezt az egészet, ráadásul akadt egy remek szponzorunk.
Egy indiai étterem belépett a projektbe, így egy profin felszerelt konyhában ténykedhetek
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.