Sopron utcáin már lehet látni karácsonyi csillagokat és gömböket, miközben izzókkal teli szalagok kötik össze az út két szélén álló épületeket is. A helyiek a napokban kezdték feldíszíteni a várost, és bő két hét múlva a karácsonyi vásár is beköltözik az óvárosba.
Az előkészületekre már csak 15 napjuk marad a soproniaknak, hiszen december 1-én színes karácsonyi vásár és számos ünnepi rendezvény zsongja be a központot. Aki az adventi hetekben meglátogatja a történelmi Várkerületet az fenyő-, és fahéj illattal, finomságokkal, kézműves termékekkel és szórakoztató műsorokkal találja szembe magát – olvasható a Soproni Advent Facebook-oldalán. Arról is írnak, hogy hívogató betlehemmel is találkozhatunk, a kicsiket pedig gyermekvasút várja.
A Tűztorony közelében színes adventi kalendárium fogadja majd a turistákat, de nem tudnak majd észrevétlenül elmenni a hatalmas adventi koszorú mellett sem. Érdemes lesz belekóstolni a híres helyi borászok nedűjébe is, amelyek idén is széles választékban sorakoznak fel a karácsonyi vásár standjain. Továbbá válogathatnak majd a teakülönlegességek között, forralt borozhatnak, sőt, puncs is lesz felnőtt és gyerek kivitelezésben egyaránt.
A Fő téren egy színpadot is felállítanak, ahol Sopron szinte valamennyi iskolája és óvodája bemutatja karácsonyi műsorát. A legkisebbek és a kicsit nagyobbak után már Sopron ismertebb tehetségei csillogtatják meg tudásuk legjavát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.