Ezeket a helyeket ne hagyja ki, ha Sopron környékén jár!

barlangszínház
PUBLIKÁLÁS: 2017. október 26. 11:28
Sopron ősszel, borvidéktúra 2. rész. A pulóveres időszak és a sárga falevelek a legjobb emlékeztetők arra, hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és nekivágjunk felfedezni a város zajától messzire eső térségeket. Sopron ugyan nagyváros, mégis teljesen más a ritmusa a nyüzsgő metropoliszokhoz képest. A természet közelsége itt szó szerint érezhető. Akik nem a több kilométeres bakancsos túrák hívei, de szeretnek az erdőben sétálgatni, természeti kincsekből kialakított barlangszínházba járni, vagy a magasból gyönyörködni az őszi kilátásban, azoknak a nyugat-magyarországi térség tetszeni fog. Cikksorozatunk második részében ezt járhatják be velünk.

Nézzen szét Sopron legnépszerűbb pontjáról!

A Károly-kilátó az egyik legjobb célpont, ha madártávlatból szeretnénk pozicionálni magunkat, mint ezt már korábban is megírtuk, amikor Sopront őszi, városi csavargáshoz ajánlottuk. A kétszintes teraszról elképesztő panoráma nyílik a völgyben fekvő Sopronra, a Fertőrákos-Balfi–dombság mögött elnyúló Fertő tóra, de tiszta időben még az osztrák Schneeberg hófödte csúcsai is kirajzolódnak. Ősszel különösen szép látványt nyújt a még le nem hullott lombok mögül előbukkanó város képe és a Lővérek üdülői.

Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi

Autóval könnyen megközelíthető, parkolót a hegycsúcstól pár méterre is találunk, de ősszel mégiscsak jobb gyalog felsétálni a színes levélszőnyegen, és út közben beszippantani az erdő friss illatát. Ne ijedjenek meg, ha a hegy tetejére érve még nem látják egyből a kilátót! Ott van az, a büfé, a Károly-magaslati Látogatóközpont és a játszótér mögött tornyosul a kőépület, csak a hatalmasra nőtt erdei fák eltakarják. A 400 forintos belépőjegy kifizetése és két emelet lépcsőzés után páratlan panorámát kapnak cserébe.

Ha a kövek mesélni tudnának...

Gondolták volna, hogy Soprontól alig 10 km-re egy Kőfejtő gyomrában már a leghíresebb jazz zenészek és Elton John is megfordult? Pedig a Fertőrákosi Kőfejtő gyomrában barlangszínház üzemel, ahol a különleges akusztikájú terem kőfalai között a fővárosi színházak legsikeresebb előadásait és koncertjeit mutatják be. A témaparkra kíváncsi látogatókat pedig egy belső kiállítás mellett, kívül egy tanösvény is várja.

Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi

Amikor mi legutóbb, október közepén arra jártunk, az első állomásunk az ösvényen a páneurópai piknik emlékhelye volt. Itt arra a közel 600 NDK állampolgárra emlékeznek, akik 1989 nyarán békedemonstráció következtében jutottak át Ausztriába. De ha egy kicsit tovább haladnak, a tematikus kilátókról már felfedezhetik az osztrák Alpok havas csúcsait, a másik oldalról pedig a Fertő tó határon átnyúló látványa tárul majd a túrázó szemei elé.

És amíg a felszínen a kőfejtő, a Fertőmelléki-dombsor és a Fertő-Hanság Nemzeti Park természeti értékeivel ismerkedhetünk, addig a föld alatt egy teljesen másik világba csöppenünk. Itt a Miocén tenger egykori élővilágának életnagyságú installációi érzékeltetik a terület múltbeli lakóinak méreteit. Így aztán ne lepődjenek meg, ha egy-egy kiállított kagylót ember nagyságú formában látnak, vagy egy ifjú cápa fogazata nagyobb lesz majd, mint esetleg a fejük. A kőfejtő egész területét egyébként egy vezetett, másfél órás barangolás során is bejárhatják, és így még a színház föld alatti kulisszái mögé is beleshetnek.

Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi

De ha már egyszer Fertőrákoson járnak, ebédeljenek meg a Ráspy étterem és borászat neves fogadójában, kóstolják meg a bioborukat és a család saját keze által szedett szarvasgombás fogásaikat. Egy kis pihenő után pedig béreljenek az utcában biciklit, és tekerjenek a Fertő tó kerékpáros útvonalán egészen a hegykői Tornácos étterem-panziójáig, ahol akár meg is szállhatnak éjszakára. A tulajdonos szívesen mesél majd biciklis kalandjairól, ahogy tette nekünk is. Ő például simán körbetekeri éjszaka a Fertő tavat csak azért, hogy a napfelkeltét kedvenc kilátójából kísérhesse útjára. Ha gondolják, csinálják utána!

Kakaóbabtól a fondüig

Ha sikerült bepótolni kilométerhiányukat, akkor ideje valami igazán minőségi édességgel feltölteni a ledolgozott energiát. Vegyék is megint Sopron felé az irányt! A külvárosban nem fogják eltéveszteni a Harrer Cukrászda és Csokoládéműhely impozáns épületét. Az éjjel kivilágított, nappal üvegablakai miatt önmagában is világos helyiség kívülről leginkább egy luxusvillára hasonlít, de belépve egy ízléses üzletben találjuk magunkat. A Harrer feliratú csokoládépasztillák úgy tornyosulnak a polcokon, akár a legértékesebb souvenirek, a vitrin mögött pedig szebbnél szebb csokoládétallérok, bonbonok és sütemények hívogatnak.

Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi

Aki pedig nem csak enni szeretne, hanem a csokoládé történelmére és elkészítésére is kíváncsi, egy másik ajtón leshet be a műhely munkálataiba, ahol maga a tulajdonos is felbukkan, hiszen Karl Harrer a mai napig maga készíti a csokoládék egy részét. Az egyórás műhelylátogatás során végigkísérhetik a csokoládékészítés folyamatait, közben akár pezsgőbe forgatott trüffelgolyókon keresztül ismerhetik meg a nyers kakaóbab ízét, a trüffelgolyók cukormentes változatát és a hamisíthatatlan, kész Harrer étcsokoládét is. Utána aztán kedvükre válogathatnak a díjnyertes ízesített táblák közül. Találnak köztük pálinkás és vörösboros csokoládét, de a citrusos és smartiesos tallérok sem hiányoznak a repertoárból. Miután végigkóstolták a különböző kontinensek kakaóbabjaiból feldolgozott pasztillákat, merüljenek el a csokoládé-szökőkútban és kortyolgassanak egy pohárka eredeti Harrer forrócsokit.

Ideje megpihenni. Aludtak már kolostorban?

Ha nem, itt az alkalom! Mert amennyire ijesztő első hallásra, annál megnyugtatóbb a Sopronbánfalvi Kolostor Hotel falai között elvonulni pár napra. Az egykor karmelita apácák és pálos szerzetesek által lakott, erdei hegyoldalba épített kolostor fekvéséből adódóan nyugodt környezetet biztosít a valódi kikapcsolódásra. Ezért aztán jógaközpontok, vállalati és privát elvonulásoknak is kedvelt célpontja a szálloda. Mi ugyan csak egy éjszakát töltöttünk a hotelben, a páratlan nyugalom és csend minden feltételt megteremtett ahhoz, hogy kipihenjük magunkat a puritán környezetben.

Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Forrás: TraveloFotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi
Fotó: Bodnár Zsófi

Egyébként nem csak szállóvendégek számára látogatható, belépőjegy fejében bárki körbejárhatja a középkori templommal egybeépült kolostort, ahol a szerzetesek cellája már a szálloda vendégeinek szobáiként funkcionál. Meditatív közösségi terei és a táj festői szépsége megér egy misét. Ha tényleg a nyugalmat keresik, itt megtalálják!

Helyek, amiket érdemes végiglátogatni

Károly-magaslati Látogatóközpont
A múzeum a Károly-magaslaton, a Károly-kilátó szomszédságában található. Itt van egy parkoló, ahonnan a múzeum csak gyalogosan és kerékpárral (aszfaltos úton) közelíthető meg.
Kilátó belépője: egységesen 400 forint
Nyitva tartás: novembertől februárig 9-től 16 óráig, de októberben még este hatig. Bővebben itt olvashatnak róla.

Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház
Fertőrákos, Fő u. 1.
Belépő: felnőtt 1800, diák és nyugdíjas 1200 forint (6 éven aluliaknak a belépés díjtalan), csoportos és diák 1000 forint.
A kőfejtő területén zárt, fizető parkoló van. Programokról és a parkolásról itt talál bővebb információt.

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda
Sopron, Faller Jenő u. 4.
Travelo tipp: Ha Harrerre jellemző különlegességre vágynak, válasszák a Luka boros csokoládé sorozat valamelyikét, amelyek a soproni Luka Pincészet merlot, cabernet, illetve kékfrankos borait rejtik! További információt itt talál.

Sopronbánfalvi Pálos-Karmelita Kolostor
Sopron, Kolostorhegy utca 2.
Nyitva tartás: hétfő–vasárnap 10-től 18 óráig
Belépő: felnőtteknek 1000, diákoknak és nyugdíjasoknak 500 forint, 6 éves kor alatt ingyenes. Bővebb információ itt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.