Indul a hazai bringautak gigantikus fejlesztése

Magyaroroszág
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 28. 15:34

150 milliárd forintot fordítanak a kerékpárutak fejlesztésére az elkövetkező 4 évben – közölte az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos szerdán Budapesten az MTI szerint. Révész Máriusz hatalmasnak nevezte az összeget, azonban arra hívta fel a figyelmet, nem mindegy, hogyan költik el a pénzt.

kerékpár, kerékpárút, balatonalmádi, balaton Forrás: Facebook/ Magyar Kerékpárosklub Balaton

Korábban a vidéki kerékpározásról mindössze annyi adatuk volt, amennyit a kiskörei gátőrök striguláztak, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve két döntést hoztak: elrendeltek egy nagy kézi forgalomszámlálást a biciklistákról, valamint 19 helyen gépi berendezést telepítettek.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy 4275 mérési óra alatt összesen 202 539 bringás áthaladását jegyezték fel, ami óriási szám. A gépi mérés megkülönbözteti a kerékpárosokat a gyalogosoktól és a haladási irányokat, valamint az időjárási adatokat is tárolja. Az eszközök egész évben, a nap 24 órájában működnek, az eredmények pedig publikusak, online követhetők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.