Húszezerrel kevesebben blicceltek a vasúton, mint két éve

MÁV
PUBLIKÁLÁS: 2018. november 28. 09:22

Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során – írja az MTI. A MÁV Zrt. szerdai közleményében kiemelte:

2018. január-október között a bliccelőkre kiszabott bírság értéke megközelítette a 280 millió forintot, a tetten értek 3,2 millió kilométert utaztak jegy nélkül.

A képen látható hölgy becsületes, nem bliccel, e-jegyet használ. Forrás: MÁV Csoport

Idén a legtöbben a Budapest-Miskolc vonalon blicceltek, csaknem 900 jegy nélkül utazót bírságolt meg a vasúttársaság. Ezt a Budapest-Szolnok vonal követi, ahol 650 jegy nélkül utazót kellett jegypótlásra kötelezni. Legutóbb, november első felében Dunakeszin tartottak fokozott ellenőrzést, ennek hatására a jegyek eladása 35, a bérleteké 72 százalékkal nőtt az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

SZAVAZÁS

Legyünk őszinték, ön bliccelt már vonaton?

A bliccelés különösen a budapesti elővárosi vonalakra jellemző, ezért itt gyakoribbak a fokozott ellenőrzések a vonatokon és az állomások peronjain. Év végéig még tizenhárom alkalommal lesz fokozott jegyellenőrzési akció a budapesti elővárosi vonatokon és állomásokon.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.