Látták már, milyen festmény fedi az egyik budai ház tűzfalát?

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2018. augusztus 17. 14:36
Hatalmas festmény jelent meg Budapest első kerületében, a Krisztina körút 30. szám alatt található társasház tűzfalán. A rajzot a Színes Város Csoport készítette részben azzal a céllal, hogy legalább az arra járókat mozgásra buzdítsa, másrészt pedig utalva arra, hogy jövőre Budapest lesz Európa Sportfővárosa. 
Forrás: Egry Tamás

A „Budapest Sportfőváros 2019" című falfestmény ugyanis a Fővárosi Önkormányzat megrendelésére készült, üzenetében pedig a közösségi és tömegsportra fókuszál. "Hiszen Budapest mindenki számára elérhető módon kínál számtalan sportolási lehetőséget az egész család számára" - írják a szerkesztőségünkbe érkezett közleményben, és egyben utalnak az ingyen használható szabadtéri kondiparkokra, futópályákra, zöldfelületekre és egyéb kültéri mozgásra alkalmas helyszínekre.

Forrás: Egry Tamás

A közlemény szerint a városvezetés célja, hogy az urbanizációs fejlesztések és újítások mellett a zöldfelületek és a sportolásra alkalmas közterületek is fejlődjenek és megújuljanak. A fejlődés eredményének mutatójaként említik azt is, hogy

Budapest 2019-ben Európa Sportfővárosa lesz, így jövőre minden a sportról fog szólni Budapesten.

A 220 négyzetméteres tűzfalfestményt a Színes Város Csoport művészei 91 liter festéket felhasználva készítették el 2018. augusztusában Forrás: Egry Tamás

Kíváncsi a világ legmenőbb street art úti céljaira is?

Mert egy város hangulatához nemcsak a történelmi örökség, a nevezetes épületek, a parkok és a kilátók tesznek hozzá, de a street art különféle formái, a festett tűzfalak, a művészi graffitik és az ezernyi színben pompázó lépcsők is. Kattintson az utcai művészet-rajongókhoz szóló úti cél gyűjteményünkre Bristoltól Mexikóig, Milánótól Tapolcáig.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.