A TMRW Hotels applikációval vezérelt négycsillagos színvonalú KViHotel negyven szobája a 21. század leginnovatívabb megoldásaival készült, a TMRW Hotels okostelefonos applikáció segítségével a foglalástól a kicsekkolásig szó szerint a vendégek kezébe adja az irányítást. A szoftveres megoldás más, akár új, akár már működő szállodákban is alkalmazható.
A VII. kerület Nyár utca 32. szám alatt található KViHotel (Key Vision a Vision for the Future-ből származtatva) a TMRW Hotels applikáció segítségével majdnem teljesen személyzet nélkül működik, szinte minden funkciót a vendég irányít a saját okostelefonja segítségével. Ez a kontinensen egyedülálló megoldást jelent a szabadidős és üzleti utazók számára egyaránt. Az alkalmazás megvalósulási modellje szabadalmi eljárás alatt van.
A TMRW Hotels úttörő, Androidra és iOS-re letölthető mobilapplikációjának köszönhetően ugyanis a szállóvendégek voltaképpen minden szolgáltatást egyetlen gombnyomással vehetnek igénybe: az alkalmazás segítségével foglalhatnak szobát, majd sorban állás nélkül, akár már érkezés előtt 48 órával bejelentkezhetnek, kiválasztva az emeletet és a szobát.
A telefon a Bluetooth kapcsolat révén egyben a szobakulcs is, késő éjszakai érkezés esetén pedig a vendég telefonja nyitja a szálloda főbejáratát is. A szállóvendég a TMRW alkalmazással vezérelheti többek között a hűtést-fűtést, akár 10 ezer kilométerrel távolabbról is beállíthatja előre a szoba kívánt hőfokát az érkezése időpontjára. A TMRW Hotels applikációból kérhető extra takarítás, vagy akár virtuálisan is kitehető a „ne zavarjanak“ tábla. A vendég az applikáción keresztül fizethet, rendelhet taxit, miközben a fizetési folyamatait is nyomon követi. Ezeken kívül a kijelentkezés is a saját mobilról történik, nem szükséges hozzá sorban állni és a számla rendezése is az applikáció segítségével intézhető. A bankkártyával történő fizetés (hamarosan PayPal-en keresztül is) egyaránt biztonságos és kényelmes, természetesen a számla a megadott e-mail címre online érkezik.
A vendégek mindehhez a szálloda egész területén szélessávú, ingyenes wifit vehetnek igénybe, az alkalmazás használatát pedig szöveges segítség és videó is támogatja. A TMRW Hotels appon keresztül a TMRW virtuális ügyfélszolgálata is non-stop rendelkezésre áll, bárhol is legyen a vendég, a szálloda diszpécser szolgálata bármilyen platformon elérhető (Facebook Messenger, Whatsapp, Skype, iMessage stb.), de a vendég akár telefonon is útbaigazítást, tanácsot kérhet.
Ahol a helyi szabályok megkövetelik (opcionálisan a szálloda beállíthatja) a becsekkoláskor az alkalmazás a vendég személyes adatait, az útlevél, vagy egyéb személyi azonosító okmány szkennelt változatát, illetve a vendég e-aláírását bekéri és tárolja – természetesen a szigorú adatvédelmi szabályok betartása mellett.
A housekeeping munkáját is jelentősen leegyszerűsíti és optimalizálja a TMRW alkalmazás: a szobalányok munkarendjét egy előre megírt algoritmus szerint, az okostelefonjukra telepített TMRW HK alkalmazás szervezi, és a rendszer osztja ki számukra a teendőiket. Így a feladatokat leosztó okostelefon egyúttal munkaeszközzé is vált.
Prioritást kap az a szoba, ahová aznap új vendég érkezik: a távozó vendég kijelentkezésekor a TMRW HK ennek a szobának a takarítását helyezi a takarítási lista elejére, és amint elkészül a szoba takarítása, a TMRW Hotels alkalmazás push-üzenetben értesíti is a szobát elfoglalni készülő és már bejelentkezett szállóvendéget, hogy szobája immár beköltözhető. A szobalányok feladatlistáját a prioritások figyelembe vételével a TMRW HK applikáció készíti el és a változásokról folyamatosan értesíti a személyzetet.
A teraszról jól látható a szálloda udvari homlokzatát díszítő falfestmény, mely ismét digitális trükköt rejt: A Lara Ar applikáció megnyitása után az okostelefon kameráját ráirányítva életre kel a falkép, és a megjelenő videó segítségével elmagyarázza a TMRW Hotels applikáció használatát.
A vendégek térítésmentesen fogyaszthatnak ízesített ásványvizeket és snackeket a szobai minibárból, a junior suite pedig ingyenesen használható kávégépet is kínál. Minden szoba okos TV-vel felszerelt, amelyeken saját preferenciáink szerint hallgathatjuk kedvenc zenéinket, vagy nézhetjük videóinkat, filmeket, sorozatokat a hagyományos TV kínálat mellett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.