A Magyar Természettudományi Múzeum (MTM) ad otthont pénteken és szombaton a pelegála és forgatag elnevezésű rendezvénynek, amelyen az előadások és játékos programok mellett kihirdetik az idei év emlőséhez, a mogyorós peléhez kapcsolódó pályázatok díjazottjait is – írja az MTI.
Áprilisban a Pele, ébresztő! elnevezésű rendezvénnyel vette kezdetét a Vadonleső Program által meghirdetett országos sorozat, amely a nemzeti park igazgatóságok, valamint számos tudományos és civil szervezet támogatásával hirdette meg a bokrosok, erdőszegélyek éjszakai állata, a mogyorós pele ismertségét szolgáló pályázatokat és eseményeket.
A mogyorós peléről hat magyar kortárs költő, Finy Petra, Kiss Judit Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Tóth Krisztina, Ijjas Tamás és Lackfi János írt verset, amelyek ihletként szolgáltak a gyerekeknek ahhoz, hogy a költeményekben szereplő peléket lefessék, megrajzolják. Országosan több mint 600 pályamű érkezett a nemzeti park igazgatóságokra, amelyek díjazták, majd kiállították a legötletesebb, legszebb pele-festményeket.
A Vadonleső Program eszperente pele vers- és meseversenyt is hirdetett gyerekeknek, akik összesen hatvanöt alkotást küldtek el a szervezőkhöz. A pénteki pelegálán ezeknek a verseknek, meséknek a legjobbjait Für Anikó, Navratil Andrea, Galkó Balázs és Róka Szabolcs tolmácsolja személyesen, míg Mucsi Zoltán, Scherer Péter és Thuróczi Szabolcs a Szkéné színházban elkészített kisfilmen osztja meg a hallgatósággal a számukra legkedvesebbnek tartott eszperente peleverseket.
A program a Pelék és szomszédaik című természetfotó pályázatában is díjazza az amatőr és profi kategóriában érkezett alkotásokat, amelyeket a hétvégi rendezvény keretében meg is tekinthetnek a múzeumba látogatók, azokhoz a rajzokhoz hasonlóan, amelyek a Magyar Természettudományi Múzeum két témában, három korcsoportnak meghirdetett pályázatára érkeztek. A nyertes művek a múzeumban egy évig lesznek kiállítva.
A sorozat keretében idén először adományoz a Földművelésügyi Minisztérium Természetvédelem Nagykövete címet olyan művészeknek, akik munkáságukkal, műveikkel, természetszerető és természetvédő magatartásukkal a társadalom széles rétegét fordítják a természet megismerése és megóvása felé. Idén az elismerést a Tamás Éva Játéktára zenekar és a Csodaceruza Gyermekirodalmi Magazin kapja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.