Saját rezervátumot kaphat Alba, a Borneón talált albínó orangután

orangután
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 20. 17:25
Saját rezervátumot kaphat Alba, a Borneón talált albínó orangután

Egy öthektáros védett területre, egyfajta mesterséges szigetre költöztetnék természetvédők azt az albínó orangutánt, amelyet a hatóságok szabadítottak ki idén áprilisban a falusiak kezei közül Borneó szigetének Indonéziához tartozó részén és bíztak az állatvédők gondjaira - írja az MTI.

Alba Fotó: MTI/AP/BOS alapítvány

A Borneo Orangutan Survival Foundation (BOSF) szerint Alba, a fehér bundájú, kékszemű, 5 év körüli nőstény nem térhet vissza a vadonba, mert albinizmusa miatt számos egészségi problémával, egyebek között látási és hallási gondokkal küzd, valamint a későbbiekben akár bőrrák is kialakulhat nála.

Az alapítvány a nagyközönség segítségét kéri annak a 80 ezer dollárnak az összegyűjtéséhez, amely a központja melletti földterület megvásárlásához szükséges, hogy kialakítsák rajta a speciális otthont a világ egyetlen ismert albínó orangutánja számára. Alba azzal a három másik orangutánnal fogja megosztani a vizesárokkal körülvett területet, amelyekkel kiszabadítása óta összebarátkozott. Egy külön csapat a nap 24 órájában tartaná megfigyelés alatt a mesterséges szigetet, hogy megóvja a ritka állatot a vadorzóktól és az ember jelentette többi fenyegetéstől.

Az állatot április 27-én fogták el egy isten háta mögötti falu lakói Borneó középső részén, Kapuas Hulu körzetben, a hatóságok két nappal később szabadították ki a ketrecből, amelybe a falusiak zárták. Az albínó főemlős akkor rendkívül legyengült állapotban volt, de testsúlya azóta majdnem megkétszereződött. A nagyközönség még májusban keresztelte el az állatot Albára, amely latinul fehéret jelent, a spanyol nyelvben viszont hajnalhasadásra is utal. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) tavaly súlyosan veszélyeztetett fajjá nyilvánította a borneói orangutánokat, mert mintegy kétharmadával csökkent a számuk negyven év alatt.

A szervezet adatai szerint jelenleg alig több mint százezer borneói orangután él a Föld harmadik legnagyobb szigetén, Borneón, a trópusi esőerdőkben, amelyek azonban gyors ütemben pusztulnak a legális és illegális fakivágások miatt. A borneói esőerdők mintegy 40 százalékát irtották ki az 1970-es évek eleje óta. A vadászat is jelentősen hozzájárul az orangutánpopuláció csökkenéséhez.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.