Ezeket a járatokat törli a Ryanair szerdáig

járattörlés
PUBLIKÁLÁS: 2017. szeptember 18. 14:35
Ezeket a járatokat törli a Ryanair szerdáig

A múlt héten bejelentett, nagy felháborodást keltő járattörlések után az ír fapados igyekszik megnyugtatni a kedélyeket, ezért nyilvánosságra hozta, hogy szerdáig mely járatokat kénytelen törölni – a pontos listát itt nézheti meg.

A Guardian szerint vasárnap összesen 82 menetrend szerinti járat nem szállt fel a rosszul kalkulált szabadságolások miatt. A Ryanair csaknem kétezer járattörlést helyezett kilátásba az elkövetkező hat hétben, ami összesen négyszázezer embert érinthet.

Hétfőn, kedden és szerdán naponta körülbelül 55 járatot törölnek, ennek listáját tette most fel honlapjára a légitársaság. Október végéig sem csökken a nagyságrend, napi 40-50 gép marad pilóta nélkül. Kenny Jacobs, a Ryanair illetékese szerint a törölt járatok utasai e-mailben kapnak értesítést. Szerdáig elmondása szerint már tájékoztatták az érintetteket - ha tehát utazna az elkövetkező napokban, nézze meg gyorsan a postafiókját, hátha éppenséggel a spam mappában landolt az e-mail. A fejleményekről Jacobs ígérete szerint folyamatosan tájékoztatják majd az utasokat a fent említett két csatornán.

Fotó: Clare Griffiths / Flickr

Tudnia kell, hogy járattörlés, illetve több mint három órás késés esetén minden ügyfél kárpótlásra jogosult. Ugyanígy kárpótlást kaphat a légitársaságtól, ha annak hibájából kimaradt vagy késett járat miatt szállást vagy bármilyen más extra kiadást kellett fizetnie. A kárpótlási igény benyújtásának részleteit, illetve a szükséges dokumentumokat itt találja, illetve a Ryanair saját honlapján.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.