Járja be két keréken a debreceni belvárost most hétvégén!

túra
PUBLIKÁLÁS: 2017. július 27. 11:48
Járja be két keréken a debreceni belvárost most hétvégén!

A Campus Fesztivál után látványos sportesemény helyszíne lesz hétvégén a debreceni Nagyerdő. A Nagyerdei Stadionnál és a Ködszínháznál rendezik meg ugyanis a Triál Magyar Kupa egyik fordulóját július 30-án, vasárnap, és ezzel egy időben a Tour de Debrecen kerékpárversenyt.

Békás-tó Nagyerdőn Fotó: Debreceni TDM

A Triál Magyar Kupán várhatóan 60-70 triálos fog majd kerékpározni, mindezt különböző nehézségű versenypályákon, látványos mozdulatsorokat produkálva. A pálya egyik részét farönkökből szerelték, a másikat színes talpfák és kábeldobok alkotják, a harmadik pedig raklapokból áll össze.

A kupa mellett a Tour de Debrecen kerékpárverseny futamai zajlanak majd július 30-án, szintén a Nagyerdőn. A bringások különböző versenytávok közül válogathatnak. Lesz 120 és 55 kilométeres táv, egy kispróba gyerekverseny, illetve a korábbi évek sikerei után kerékpáros városkerülés is, ahol 7 kilométeres távot tekerhetnek le a családok, baráti társaságok, valamint civil és céges csapatok.

A Triál Magyar Kupa július 30-án 10 órától kezdődik, a Tour de Debrecen városkerülés pedig 14.45-kor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.