A Kanálgép nevű büfékocsi mögött egyetlen séf áll, mégpedig Szalai Dezső, aki egész életében a tökéletes húsgolyót kereste. Minden külföldi útján megkóstolta az adott ország fasírtjait, húsgolyóit, majd 2016-ban létrehozta a saját guruló konyháját. A büfékocsi minden elemében rendhagyó: a séf az étlapot és az ételek összetevőit is szívesen variálja, és szezonális alapanyagokat is rendszeresen használ.
"Szeretek változatosan főzni, és a húsgolyóban szerencsére nagy mozgásterem van. Ezer féle húst és mártást készíthetek, de ha kedvem van levest és desszertet is kínálok. Mindenhová viszek valami újdonságot, a következő eseményre például spárgával és eperrel újítok" – idézi a közleményt Szalai Dezsőt, akivel legközelebb május 27-én és 28-án találkozhat a közönség Szentendrén.
A Magyar Street Food Egyesület szakmai díját idén a Che-Che food truck-ja kapta, akik szintén egy éve vágtak bele a mozgó árusításba. A nemburgerezőként feltüntetett étteremben és kocsiban minden szendvicsbe színhús kerül, amit egyedi szószok és friss zöldségek egészítenek ki. Büszkeségük a Che-Che steakszendvics uruguayi angus marhahússal és házi lilahagymalekvárral. Az egyesület a kreatív ételeken kívül az autó kialakítását, és a profi kiszolgálást is díjazta.
"Nagyon igényes food truck-ot szerettünk volna, amiben minden az utolsó szögig tökéletes. A kocsi konyhájában minden a kifogástalan minőségű ételt és a gyors kiszolgálást segíti, a rozsdamentes belső borítástól az eszközök elhelyezéséig. A célunk az volt, hogy a legnagyobbak profizmusát ötvözzük az étel kézművességével – fogalmazott László Márton, a Che-Che tulajdonosa és konyhafőnöke.
A májusi Food Truck Show-n minden évben megválasztja a közönség az év legjobb food truck-ját. Ezen kívül a Magyar Street Food Egyesület is átad egy szakmai díjat annak az autónak, amely az adott évben a legfelkészültebb és a legjobb kiszolgálást nyújtja vendégeinek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.